Márki-Zay Péter augusztus 26-án adott interjúja hatalmas lavinát indított el. Itt beszélt először nyíltan a külföldről érkező pénzekről. A Magyar Nemzet videósorozatban mutatja be mindazt, amit az ügyről eddig tudni lehet.

A sorozat első részében arról volt szó, hogy Márki-Zay Péter utólag hogyan próbálta megmagyarázni, milyen pénzek érkeztek a kampányba. Azonban saját bevallása szerint Gyurcsány Ferenc erről nem tudott semmit. A DK elnökének példáját követve hirtelen az összes ellenzéki politikus azt kezdte el kommunikálni, hogy semmit nem tudnak semmiről. Pedig annak fényében, amit az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje felvázolt közvetlen vagy közvetett módon, erős a gyanú, hogy a pártok kampányába is jutott az amerikai pénzekből.

A pénzek a Márki-Zay Péterhez köthető Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz érkeztek az Egyesült Államokból, egy Action for Democracy nevű szervezettől. Ennek a szervezetnek a magyar vezetője pedig az a Korányi Dávid, aki a mai napig Karácsony Gergely fővárosi tanácsadója. Azonban az ellenzéki előválasztáson az MMM-en kívül egy másik mozgalom is feltűnt. Ez pedig nem más, mint a 99 Mozgalom, ami Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségének kampányát szolgálta. Ehhez a szervezethez az ellenzéki előválasztás időszakában, alig pár hónapos aktív működése alatt nagyjából 250 millió forint érkezett.

A Magyar Nemzet közben szeptember 26-án már arról írt, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda sikkasztás és pénzmosás gyanújával rendelt el nyomozást az Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz érkező külföldi pénzek miatt.

Kocsis Máté pedig az MTI-hez eljuttatott közleményében arról adott tájékoztatást, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága egyhangú szavazással elrendelte a baloldali pártok amerikai kampányfinanszírozásával kapcsolatos titkosszolgálati vizsgálatot. A Fidesz frakcióvezetője példátlannak és jogellenesnek nevezte, hogy a baloldal több milliárd forint kampánytámogatást kapott külföldről. Szerinte ez durva beavatkozási kísérlet a magyar választásokba, és részletes értékelő-elemző munkát igényel.