Mitől függ a válság idején, hogy egy étterem lehúzza a rolót vagy töretlenül talpon marad?

Vágólapra másolva!
Amikor azt látom, hogy az elszálló energia- és alapanyagárak miatt sorra zárnak be az éttermek, felmerül bennem a kérdés: Vajon a kedvenc éttermem kibírja? A jövő hónapban is nyitva lesz? Egy kis szerencsével, talán. De sajnos nem minden hely éli túl az előttünk álló nehéz hónapokat, talán éveket, sőt!
Vágólapra másolva!

Étterem tulajdonos vagy? Akkor ez a cikk épp neked szól. Nézzük, mit tehetsz meg már ma azért, hogy a vészterhes időkben is stabilan talpon maradj.

Így kovácsolhatsz a válságból hasznot

Bármilyen furcsán is hangzik, a válság nem minden esetben és nem mindenki számára jár negatív hatással. Épp ellenkezőleg, egy nagyszerű lehetőség is lehet a felemelkedésre, mert esélyt kínál a vezetők számára, hogy új szolgáltatásokat vagy új termékeket dolgozzanak ki, újragondolják az árképzést, ahol arra van szükség, szigorítsák a folyamatokat, illetve optimailizálják a költségeket, a cashflow-t.” mondta kérdésünkre Dr. Huszár Péter a Hypinmarketing ügynökség alapítója.

Válságban minden költségcsökkentés ésszerű és megengedett, kivéve a marketing költségek lefaragását. Miért? - tettük fel a kérdést Tanai Levente (Hypin’) gastro marketing szakértőnek.

Mert a marketing az a folyamat, ami eladja a terméket, illetve a szolgáltatást. Tehát, válsághelyzetben a bevételt biztosító folyamatokon spórolni, vagy azokat teljesen leállítani egyben a vállalkozás végét is jelenti. Ellenben, a profi marketing kiváló lehetőséget teremt arra, hogy miközben a versenytársak sorban húzzák be a költségféket, Te a gázra lépj és kanyarban előzd meg őket.“ - felelte kérdésünkre Tanai Levente gastro marketing szakértő a Hypin’ marketing ügynökségtől

Huszár Péter: Bármilyen furcsán is hangzik, a válság nem minden esetben és nem mindenki számára jár negatív hatással Forrás: Tari Robert Fotoriporter/Tro Photography/Tari Robert

5+1 tipp, hogy megerősödve kerülj ki a válságból

  1. Folyamatosan kommunikálj

Ha ki akarsz tűnni a tömegből, akkor kommunikálj! A te szakmádban is elengedhetetlenül fontos az online jelenlét. Így, ha még nem vagy fent, az összes számodra releváns social media platformon (Facebook, Instagram, Google Cégem, Tripadvisor, Pinterest stb.), akkor pótold a hiányosságot és regisztrálj most!

Havi 2-3 új vendégnél többet szeretnél becsábítani az éttermedbe? Akkor nem lesz elég 1-2 közösségi oldalra havi 2-3 poszt, vagy akár heti egy.

Számolj úgy, hogy a különböző oldalakra naponta kitett posztok után legalább három ügyfél tér be hozzád. Így tehát, ha egy hónapon át minden nap posztolsz, az abban a hónapban legalább +90 vendéget jelenthet a számodra.

Ugye, te is örülnél annak, ha minden hónap végén bezsebelhetnéd a +90 vendég utáni nyereséget? Akkor posztolj minden nap!

  1. Gyűjts véleményeket és reagálj rájuk

Talán még sosem volt annyira fontos a vélemények szerepe a gasztro vállalkozások számára, mint most. Egy néhány hónapja végzett kutatás szerint a fogyasztók 83%-a nézi meg és közel 50%-uk részletesen el is olvassa a vendég véleményeket, mielőtt egy étterem mellett dönt.

A te éttermed Google és Tripadvisor értékelései is lehetnének jobbak? Itt az ideje dolgozni rajta!

  1. Szólítsd meg a törzsközönséged

Beszélgess velük, nyiss feléjük, érdeklődj utánuk. Minden vendégeddel éreztesd, hogy fontos a számodra és nem csak egy a sok közül. Mindenki szereti ha törődnek vele. Így van ez a törzsvendégekkel is.

Ismered Pareto törvényét, a 80-20-as szabályról? A Pareto elv szerint az ügyfelek 20%-a hozza a bevétel 80%-át. Ez valószínűleg a te vállalkozásodra is igaz, ezért kiemelten fontos, hogy jól bánj a törzsvendégekkel.

  1. Pareto törvénye

A 80-20-as szabály számos területre igaz lehet a te tevékenységi körödön belül. Nézzük, hol tudod ezt előnyödre fordítani!

  • A bevételed 80%-át az ételeid/italaid 20%-a hozza? – Ha így van, érdemes lehet az étlapot és az itallapot újragondolni, akár szűkítve a kínálatot, hogy elkerüld a túl magas készlet költséget, illetve az esetleges felesleget.

  • A munkatársak 20%-a értékesíti az ételek 80%-át? – Figyeld, hogy melyik munkatársak dolgoznak a legjobban és őket emeld ki, jutalmazd meg, a leggyengébben teljesítőktől pedig köszönj el.

  • A hirdetéseid 20%-a hozza a vendégeid 80%-át? – Ne akarj mindenkit elérni. Helyette inkább legyen egy ütős marketing stratégiád. Figyelj, elemezz és használd a legjobb eszközöket, hogy a potenciális vendégeket érd el.

  • A vendégeid 20%-a hozza a bevételed 80%-át. – Ha így van, különösen figyelj oda a törzsvendégekre.

  • A vendégek minimum 80%-a jól érzi magát nálad, viszont értékelni a másik 20% fog. Ezért törekedj arra, hogy legalább 80% értékeljen pozitívan, amivel egyben a negatív értékelések arányát is csökkentheted.

5. Figyeld a konkurenciát

Nem árulok zsákbamacskát azzal, ha azt mondom, hogy a válságot valószínűleg nem minden pizzéria, steakhouse, levesező, olasz étterem stb. éli túl.

Ha te nem szeretnél egy lenni azok közül, akik végül lehúzzák a rolót, a fentieken túl, figyelj arra is, hogy mit csinálnak a versenytársak és reagálj rá, illetve amikor csak lehet, próbálj meg előttük járni.

+1: Ne faragj le a marketing költségekből

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ha fenn akarsz maradni, ne a marketingbüdzsét nyírbáld meg. Ha mégis megteszed, azt kockáztatod, hogy eltűnsz a vendégek elől, akik a bevételt hozzák.

Ezért, ha csak egy dolgot fogadsz meg ebből a cikkből, ez legyen az: Ne hagyd magad legyőzni, turbózd fel a marketinged!