Öngyilkos lett egy magyar bíró

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Vasárnap reggel holtan találták otthonában a Balassagyarmati Járásbíróság egyik bíráját. Úgy tudni, hogy a 46 éves férfi önkezével vetett véget életének. Ismerősei szerint sorozatos munkahelyi és családi gondok vezethettek a tragédiához.
Vágólapra másolva!

Vasárnap kora délelőtt nagy felbolydulás volt a balassagyarmati Hunyadi utcában.

Kilenc óra tájban a járókelők villogó jelzésű mentőautót és a közelben tűzoltókocsit is láttak a Rákóczi úti körforgalmi csomóponthoz legközelebb eső tömbház tövében. Találgatták, mi történhetett.

Kiderült, egy középkorú férfi lakásában történt tragédia.

A környékbeliek szerint a bezárt ajtót be kellett törni, így bukkantak rá az áldozatra, akinek az életét már nem tudták megmenteni – meg nem erősített előzetes információk alapján öngyilkos lett.

Vasárnap délelőtt a tűzoltók jelenléte miatt a NOOL kereste a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletét, akik arról tájékoztatták a szerkesztőséget, hogy „ajtónyitás" miatt vonultak ki a Hunyadi utcába.

Néhány órával később további hírek terjedtek el az Ipoly-parti városban. Az egyik helyi portál, az Ipolyinfo.com beszámolója szerint a jogász férfit felkészült, szakmáját értő büntetőbíróként ismerték kollégái, míg a halálához vezető okok között a munkájához kapcsolódó konfliktus, illetve egy ehhez köthető családi válság szerepelhetett.

A férfi családos ember volt, feleségét és kiskorú lányát hagyta hátra.

Ugyancsak a járási székhelyről származó – hivatalosan meg nem erősített – információk szerint a Balassagyarmati Járásbíróságon dolgozó férfi munkahelyi viszályának hátterében az állhatott, hogy fontos belső pozícióhoz szeretett volna jutni, ám ez meghiúsult, ezért még a múlt hét második felében beadta a felmondását.

A Balassagyarmati Törvényszék homlokzatán hétfő reggel óta lengeti a szél a fekete zászlót.

Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője a NOOL érdeklődésére közölte, hogy a Balassagyarmati Rendőrkapitányság az eset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!

A címlapi kép illusztráció!