2018. december 20-án este két részeg férfi hógolyóval dobált meg egy házat Gesztelyen. A zajra kimentek az ott lakók és a menekülő férfiak után szaladtak. Amikor a két támadó egy köztéri lámpa alá ért, az egyik áldozat felismerte őket, ezért úgy döntött, hogy a testvérével együtt visszaforduln.
Az egyik támadó nem engedte távozni őket és felszólította a társát, aki közben egy ház udvarából szerszámokat hozott, hogy hozzon egy vasvillát is.
Amikor a férfi átvette társától a vasvillát és az egyik áldozat mellkasa felé szúrt. A férfi kitért előle, de még így is 10 centi mélyen a bal vállába fúródott az eszköz.
Az áldozat összeesett, a támadója pedig elmenekült. Ezután ismeretlen tettesek különböző tárgyakat dobáltak az áldozat és testvére felé, majd a másik támadó is belépett, vascsövet is hajított feléjük.
A törvényszék életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt a vasvillával támadó férfit tettesként, a másikat bűnsegédként és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt ítélte el. Az előbbi 1 év 4 hónap börtönbüntetést, társa pedig 1 évet kapott 3 évre felfüggesztve. A törvényszék figyelembe vette, hogy mindkét férfi büntetett előéletű és a vasvillás próbaidőn volt a támadás idején.