Gyurcsányné és társai: így tagadta a dollárbaloldal, hogy Brüsszel kötelező kvótát akar

Vágólapra másolva!
A csütörtöki brüsszeli döntés után a tagállamoknak be kell fogadniuk bizonyos számú menedékkérőt, vagy pedig büntetést kell fizetniük. Ennek összege minden migráns után 22 ezer euró (több mint nyolcmillió forint). A szabály értelmében az is elképzelhető, hogy Magyarországnak akár 250 milliárd forintos büntetést kell fizetnie, ha egyetlen illegális bevándorlót sem fogad be. Brüsszel visszaél a hatalmával. Át akarják telepíteni Magyarországra erővel a migránsokat - így reagált Orbán Viktor kormányfő a döntésre. Közben érdemes felidézni, hogy a baloldal korábban tagadta a kötelező betelepítési kvóta tervének még a létezését is. 
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban beszámoltunk, megszavazták Brüsszelben a kötelező migránskvótát.

Nyugat-Európából ezután migránsokat fognak áttelepíteni minden országba, így Magyarországra is.

A döntéshez ezúttal nem volt szükség minden tagállam szavazatára, így Magyarország nem vétózhatta meg. Azt az országot, amely nem fogad be migránsokat, megbüntetik. Éppen egy nappal ezelőtt volt brutális, gyalázatos migránstámadás Franciaországban, egy szír migráns egy parkban négy bölcsődést késelt meg.

2015-ben, a migránsválság kezdete után Brüsszel azt követelte, hogy minden EU-ország fogadjon be migránsokat, és kvótákat is be akartak vezetni ennek elősegítésére. Magyarország és Szlovákia a belügyminiszteri tanácsi döntés miatt azonban 2016 januárjában az európai bírósághoz fordult, Orbán Viktor pedig februárban bejelentette, hogy a kormány népszavazást kezdeményez az Európai Bizottság által javasolt betelepítési kvóta ellen. A lépésre azért volt szükség, mert addig nem látott nyomást helyeztek Magyarországra, hogy minél több illegális bevándorlót fogadjon be. Természetesen az Európai Bizottság akkor azt állította, hogy erről szó sincsen, de 2016 szeptemberében világosan kiderült, hogy

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG DOLGOZIK A BETELEPÍTÉSI KVÓTA ELŐKÉSZÍTÉSÉN, AMELY NEM TARTALMAZNA SEMMILYEN FELSŐ KORLÁTOT.

Az elsősorban Soros György bevándorlási tervéhez köthető betelepítést Magyarország megint határozottan elutasította. Öt évvel ezelőtt Brüsszel kötelezettségszegési eljárást is indított, mert Magyarország nem engedte be a migránsokat.

AZ UNIÓS DIKTÁTUMOKNAK AKKOR A SIKERES NÉPSZAVAZÁS VETETT VÉGET.

A baloldali politikusok tagadták a kvóta létezését – sőt, még a bevándorlásét is

Korábban beszámoltunk arról, hogy rengeteg bevándorláspárti balliberális politikus egyáltalán nem tartotta nagy problémának a 2015-ös migránsáradatot. Botka László szegedi polgármester, aki akkor a baloldal miniszterelnök-jelöltje akart lenni, már a 2015-ös migránsválság csúcspontján egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy mindez egyáltalán nem probléma.

– nyilatkozta a szocialista városvezető még 2015. június 18-án. Majd hozzátette, a drótkerítés fizikailag sem tartja vissza azt, aki át akar jönni a határon.

Az alábbi, 2015-ös híradós összeállításból is kiderül, hogy a baloldal tagadta a bevándorlás létezését!

„Nincs kötelező kvóta és nem is lesz" – hazudta a baloldal

Legény Zsolt, aki 2006–2010, valamint 2014–2018 között volt az MSZP országgyűlési képviselője, 2019-ben pedig a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei listáján szerepelt,

azt próbálta elhitetni az emberekkel, hogy nincsen semmiféle kötelező kvóta az Unióban.

– minderről 2016. szeptember 21-én beszélt a kvótanépszavazás hajrájában az akkor még MSZP-s országgyűlési képviselő.

Érdemes az alábbi videóban megnézni, milyen kioktató stílusban mondták baloldali politikusok, hogy nem lesz kötelező betelepítési kvóta.

- mondta Ujhelyi István szocialista EP-képviselő.

- mondta az ATV műsorában Niedermüller Péter, korábbi EP-képviselő, most Gyurcsány-párti polgármester.

„Menekültkvóta nem lesz. A népszavazásnak sincsen semmilyen következménye, akár eredményes lesz, akár nem, semmit nem számít" - mondta a kvótanépszavazásról Molnár Gyula, az MSZP akkori elnöke. Pedig a kvótanépszavazás akadályozta meg akkor, hogy Brüsszel be tudja vezetni.

- mondta határozottan ugyanekkor Tóth Bertalan, akiből később szintén bukott MSZP-elnök lett.

Rémhírterjesztésnek nevezték a kvótát

Mirkóczki Ádám, Eger – akkor jobbikos – polgármestere korábban a migránspárti kijelentésekkel keltett feltűnést.

RÉMHÍRTERJESZTÉSNEK NEVEZTE A BEVÁNDORLÁSI TERVEKRŐL SZÓLÓ NEMZETI KONZULTÁCIÓT, VALAMINT NEM SZAVAZTA MEG A KÖTELEZŐ KVÓTA ELLENI ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁST.

Mirkóczki hivatalosan az Egységben A Városért Egyesület színeiben indult, ám a teljes baloldal (MSZP, DK, LMP, Momentum) felsorakozott mögötte, vagyis olyan pártok, amelyek nyíltan bevándorláspárti nézetet vallottak és vallanak a mai napig.

Gyurcsányné szerint a migráció olyan, mint az ufók

A bukott miniszterelnök felesége 2019-ben mondta azt, hogy a migrációtól egyáltalán nem kell tartani, mert az nem is létezik. A bevándorlás veszélyeiről korábban Gyurcsány Ferenc is sajátos stílusban beszélt. A DK elnöke a 2015-ös párizsi terrortámadás után mondta azt, hogy szerinte jobban kell félni a kutyapiszoktól, mint a terroristáktól.

Gyurcsányék még a migránsvízumról szóló határozatot is támogatták, amely már azelőtt beutazási engedélyt adot volna a bevándorlóknak, mielőtt kiderülne, hogy egyáltalán jogosultak-e menekültstátuszra.

Mi lesz Európa jövője?

Csak nézzünk rá a migránsokat korábban tárt karokkal váró Németországra, Franciaországra, Svédországra, a Benelux-államokra: nap mint nap újabb és újabb elképesztő történetet hallhatunk, olvashatunk a migráns hátterű terrormerényletekről, a nagyvárosok no-go zónáiról, ahová a rendőrség sem meri betenni a lábát. Jó példa erre a napokban történt megrázó eset, amikor

négy bölcsődést késelt meg egy szír migráns egy francia játszótéren. A gyerekek súlyosan megsérültek, azóta az ő állapotuk stabilizálódott.

Ezeknek az embereknek lehetetlen az integrációja, az uniós vezetők a kötelező kvóta támogatásával egész Európa destabilizálását érnék el.

Jól látszik a gyűjtésünkből, hogy

az ellenzék továbbra is tele van bevándorláspárti politikusokkal. Ha tehetnék, akkor azonnal megnyitnák a határokat, lebontanák a kerítést, és migránsokkal árasztanák el az országot – miközben a kvótáknak még a létezését is tagadták.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!