Lecsapott az oroszlányi láncfűrészes: bedrogozva, maszkban fenyegette a járókelőket

Vágólapra másolva!
A texasi láncfűrészes hátborzongató jelenetei elevenedtek meg a hét végén Oroszlányban, a Komárom-Esztergom vármegyei város tópartján, ugyanis egy maszkot viselő láncfűrészes alak jelent meg éjjel azért, hogy embereket mészároljon. 
Vágólapra másolva!

A Blikk biztos forrásból úgy értesült, hogy a harmincas éveiben járó ámokfutó sötétedés után, bedrogozott állapotban ténfergett le a partra.

Hogy a maskarát fogadásból vagy félresikerült poénból öltötte-e magára, egyelőre nem tudni, de csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia.

"Először a pecások felé vette az irányt, akiket elkezdett fenyegetni, ezért kihívták a rendőröket. Egy férfi és egy nő járőrpárosa érkezett elsőként, de hiába szólították fel, hogy hagyja abba, csak még inkább bekattant, és próbálta beindítani a kezében lévő gépet" – mesélte a lapnak egy névtelenséget kérő férfi.

A maszk, amelyet viselt: nem csoda, hogy mindenki halálra rémült. Forrás: Ügyészség

Ezután döbbenetes események következtek: a rendőrök sokkolót vettek elő, amit először kisebb fokozatban alkalmaztak, de ez nem bizonyult elégnek. Ugyan a bekattant férfi a láncfűrészt elejtette, ám még mindig keménynek érezte magát, ezért egy boxert húzott a kezére, amivel tovább folytatta elképesztő akcióját.

Ekkor a rendőrök magasabb fokozatra kapcsolták a sokkolót, ami másodjára már elegendőnek bizonyult, s ártalmatlanította az agresszív férfit.

A tó környékén senki nem tudja, honnan keveredett oda a maszkos ember. Ugyan a környéken élnek hajléktalanok és elég sokan drogoznak is, de még közöttük is arról megy a találgatás, ki lelehetett a félelmetes fantom.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség mindenesetre felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt folytat nyomozást, s már a láncfűrészes letartóztatását is elrendelték.

Ezt a láncfűrészt próbálta beindítani a férfi Forrás: Ügyészség

Zsolt szinte mindennap a tónál horgászik, vasárnap is hosszasan ücsörgött a pecabotja mellett. Péntek éjjel éppen nem tartózkodott ott, így ő szerencsésen megúszta a támadást.

– fakadt ki a férfi.

Veronika a négyesztendős lányával él a szomszédos társasházban, a gyerekszoba éppen a tópartra néz.

"Másfél éve azért költöztünk ide, mert jó környéknek gondoltuk. A gyerekemet nem engedem egyedül lemenni sehova, sötétedés után pedig ezek után ki sem megyünk az utcára" – mondta dühösen a fiatal nő. Elmondása szerint a városban nem túl jó a közbiztonság, volt már lövöldözés, rablás, néhány éve pedig még gyilkosság is.

– mondta Klaudia.

A tóban kajakozó József mindennap ott sportol: ugyan a horgászokkal folyamatosan van csörtéje, de a vízben legalább biztonságban érzi magát a láncfűrészes „gyilkostól". Egy padon ülő fiatal srác elmesélte, mintha a tó vonzaná a bajt, el lenne átkozva: nemrég egy fiatalember olyan szerencsétlenül esett el biciklivel, hogy beverte a fejét, és beleesett a vízbe, így halt meg.