Vágólapra másolva!
Szalay-Bobrovniczky Vince, a miniszterelnökség társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a zsidó közösségek helyzetéről.
Vágólapra másolva!

A politikus beszámolt arról, hogy nemrégiben járt Magyarországon az izraeli külügyminiszter, akinek látogatásával egyidőben avatták fel a világhírű labdarúgó edző, Weisz Árpád szobrát. A sportszakember Magyarországon kezdte pályafutását, majd Olaszországba került, ahol megreformálta az edzői munkát, és szakkönyvét a mai napig is kötelező olvasmányként kezelik a világ számos országának edzőképzésén. Weisz Árpád a holokauszt áldozata lett, emlékét Magyarországon, Olaszországban és Izraelben is őrzik. A szobor avatásán a két legpatinásabb magyar klub, a Ferencváros és az MTK fiatal focistái is részt vettek. Az államtitkár ennek kapcsán megjegyezte, ez azért is volt fontos, mert ez a két klub az, amelyik a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen lép fel immár évek óta.

Az izraeli diplomácia vezetőjének látogatásán készült egy fotó is, ahol a magyarországi zsidó felekezetek vezetői szerepelnek. Véleménye szerint ez azért is jelentős, mert a Mazsihisz új elnöke, dr. Grósz Andor jóval békülékenyebb hangot üt meg, mint elődje, úgy tűnik fontos számára az együttműködés, a párbeszéd. Szalay-Bobrovniczky Vince hozzátette azt is, a kormány véleménye szerint az előző vezető kifejezetten ellenséges, támadó hangnemben beszélt többször is a kormányzatról, valamint a többi zsidó felekezetről, mindez pont nem segítette az együttműködést.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.