Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Tényleg megtörtént: elárasztották a leárazások a boltokat

Spar
Vágólapra másolva!
Jellemzően 10–40 százalékos árkedvezménnyel várja a vásárlókat az egyik legnagyobb magyarországi kiskereskedelmi lánc - tudta meg a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Június 1-jétől, azaz mától mintegy 700-900 akciós ajánlatot kínál a vásárlóknak a SPAR és az Interspar – erről a kiskereskedelmi lánc tájékoztatta a Világgazdaságot. Ezzel egy időben további 300 termék árát befagyasztja a SPAR Árstop Extra Promóció keretében.

Többet ad a SPAR, mint amennyit a kormány kér

Ahogy arról lapunk többször is beszámolt, a kormány rendeletben írta elő, hogy júniustól azok az élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek, amelyek 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt értek el, húsz termékcsoportban heti szinten 10 százalékos engedményt nyújtsanak. Az intézkedés ez év szeptember 30-ig van érvényben. Ennek tehát minden érintettnek eleget kell tennie, azonban jó néhány boltlánc ennél jóval markánsabb leárazásokról döntött. Az egyik éppen a SPAR Magyarország, amelynek komplex akciós stratégiája többet kínál a 10 százalékos árcsökkentéseknél.

Jó néhány árucikk esetén 10–40 százalékos árkedvezményt biztosít az első akciós héten.

Ráadásul nem is elvétve, hanem tömegével: az áruházlánc a SPAR szupermarketekben több mint 700, az Interspar hipermarketekben pedig több mint 900 akciós ajánlatot hirdetett meg. Mindezt megfejeli a SPAR Árstop Extra Promóciója, amelyben 300 termék árát rögzítik május 31. és július 31. között a május 31-én érvényes árszinten. Ha érdekli, hogy pontosan mennyivel árazza le és melyik termékeit a SPAR?

KATTINTSON IDE ÉS TUDJA meg a világgazdaság összefoglalójából!

Ez persze nem a teljes lista, csak néhány példa. A teljes akcióköteles termékek felsorolása

ezen a linken tekinthető meg.

Spar Forrás: Spar Magyarország
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről