Teljes káosz és életveszélyesen nagy tömeg a Sziget fesztiválon, Karácsony Gergelyék megint hibáztak

Sziget, Sziget fesztivál 2023, második nap, óbudai Hajógyári-sziget, fesztivál,
Vágólapra másolva!
Pénteken a Sziget Fesztiválon az Imagine Dragons koncert után másfél órás sor alakult ki a K-híd műszaki állapota miatt. A híd rossz állapota miatt a szervezők a kijáratot kordonokkal zárták el és mindössze három egyszemélyes résen engedték kilépni az embereket. Ezt követően a Telex a kialakult helyzetet Demeter Szilárdnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatójának tulajdonította. Demeter Szilárd válaszolt a Telex által felhozott vádakra. Levelében leszögezte, hogy a  Telex csak politizálásra használta fel az ügyet és fölösleges hangulatkeltésbe kezdett. Mint kiderült, a főváros baloldali vezetése évek óta tud a problémáról, azonban semmit sem tesz a K-híd felújítása érdekében. Karácsony Gergely és Óbuda gyurcsányista vezetése pedig megdöbbentő módon visszautasította a kormány híd felújításra vonatkozó ajánlatát.
Vágólapra másolva!

Pénteken az Imagine Dragons koncert után kifelé menet hatalmas, kaotikus sor alakult ki a Sziget Fesztiválon, mivel a K-híd műszaki állapota nem tette lehetővé a normális kijutást. A hídat kordonokkal zárták el és mindössze három résen engedték távozni a fesztivál területéről az embereket. Mint mondták a szervezők, azért folyamodtak ehhez a megoldáshoz, mert ezt követelték a biztonsági okok, továbbá a híd rossz állapota miatt meg akarták akadályozni a túlterhelést.

Az Imagine Dragons után a K-híd műszaki állapotára hivatkozva csak pár egyszemélyes résen engedték ki a hatalmas tömeget Forrás: Sziget Official

"A K-híd mindenki által ismert állapota miatt csak a BKK Közúttal és a Fővárosi Önkormányzattal egyeztetett biztonsági protokoll szerint lehet a gyalogosforgalmat a hídra engedni, emiatt a kijutás ideje megnőtt, adott esetben 1-1,5 óráig is tartott" – nyilatkozták utólag a szervezők.

A Telex a kialakult helyzetre egy olyan cikket közölt amelyben riogatták az olvasókat és gyakorlatilag Demeter Szilárdnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatójának rótták fel a kialakult helyzetet.

Mindössze fölösleges hangulatkeltés a Telex riogatása

Demeter Szilárd egy levélben - amit a Madiner szerzett meg - reagált a a Telex cikkében felhozott vádakra.


– írta levelében Demeter Szilárd.

Debrecen, 2023. június 21. Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója Forrás: MTI/Derencsényi István

„Megköszönném, ha a Telex újságírói – a hallgattassék meg a másik fél is elve alapján – esetleg minket is megkérdeznének a rólunk (is) írandó cikkek kapcsán, így megelőzhető lenne a fölösleges hangulatkeltés a konfliktus."

– tette hozzá a főigazgató.

Évek óta tudnak a problémáról Karácsonyék

Az óbudai K-híd állapota egyre romlik, és aggodalomra ad okot, meddig üzemeltethető biztonságosan. Bár a jelenlegi állapota egyre aggasztóbb, a Fővárosi Önkormányzat azt állítja, hogy a híd nincs rossz állapotban. Ennek ellentmond, hogy a BKK mégis döntött a híd forgalmának szűkítéséről, a Közúttal és a fővárosi önkormányzattal való egyeztetés után. 2022-ben még azt mondták, hogy a Budapest Közút mérnökei szerint a híd teherbírása megfelelő, és hangsúlyozták, hogy a látható felületi problémák nem veszélyeztetik a szerkezet integritását. Hát úgy tűnik, azóta megváltozott a véleményük. A helyiek, beleértve Óbuda korábbi polgármesterét, Bús Balázst, régóta szorgalmazzák a híd felújítását - írja a Metropol cikkében.

Karácsony Gergely és Óbuda gyurcsányista vezetése visszautasította a kormány a híd felújítására tett ajánlatát Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Megvolt minden, pénz, paripa, fegyver

Valójában 2021-ben lehetőség nyílt a K-híd lecserélésére, amikor a Budapest Fejlesztési Központ javaslata alapján a lebontott, de jó állapotú Déli vasúti híd darabjaiból egy új hidat állítottak volna az öreg K (és a H) híd helyére.

A kormány ajánlatát azonban a híd újjáépítésének támogatására pénzzel és erőforrásokkal, elutasította Óbuda baloldali vezetése.

Ezen fejlemények fényében Bús Balázs kiemelte, hogy a helyzet sürgős cselekvést követel a város vezetésétől. Akkor hangsúlyozta, hogy a Sziget Fesztivál szervezőivel kötött 10 éves megállapodás keretében évente mintegy 150 millió forint plusz forrást kapnak, amiből finanszírozható lenne a híd felújítása.

A Déli vasúti híd egy darbjával cserélték volna ki a rozsdás szerkezetű K-hídat Forrás: Nagy Mihály/Magyar Építők

Meddig kell még várni?

A Metropol megjegyzi, hiába volt lehetőség a cserére, hiába vannak százmilliós pluszbevételek a fesztiválból, sem Karácsony Gergely, sem Óbuda baloldali vezetése nem tesz semmit.

Ne felejtsük, hogy a Szigetre látogatók egy hétig használják csak ezt a hidat, de az itt élők egész évben biztonságosan szeretnének átmenni a Hajógyári-szigetre.