Szatír támadt rá egy nőre Miskolcon

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy miskolci nő a kutyáját sétáltatta, amikor egy férfi közeledni kezdett hozzá. A nő már ismerte korábbról a férfit, és tartott tőle. Amikor melléért, a férfi gyorsan megfogta a nemi szervét.
Vágólapra másolva!

A férfi tavaly júliusban az egyik miskolci futball stadion környékén sétálgatott. Az utcán éppen hazafelé tartott két nő, akik közül az egyik kutyát sétáltatott. A kutyás nő már látásból ismerte a férfit, a külseje és a korábbi viselkedése miatt tartott tőle.

A férfi imbolyogva a nő felé tartott, mire a nő megfogta a kutyáját.

Közben a férfi mellé ért és egy hirtelen mozdulattal benyúlt a lábai közé, és a rövidnadrágon keresztül megfogta a nemi szervét.

A nő erre rákiabált és ellökte magától. A férfi ezek után tovább sétált.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A férfi kóros elmeállapotú, emiatt fennáll nála a bűnismétlés veszélye. Az ügyészség a kóros elmeállpata miatt a felmentését javasolja, valamint hogy a bíróság rendelje le a kényszergyógykezelését.