Szijjártó Péter: Magyarország Izrael mellett áll ezekben a nehéz órákban

SZIJJÁRTÓ Péter
Felsőzsolca, 2023. szeptember 8. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a GKN Automotive Hungary Kft. új gyárának avatásán Felsőzsolcán 2023. szeptember 8-án. Mintegy 52 milliárd forintos zöldmezős beruházással 1500 munkahelyet hoz létre Felsőzsolcán a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának számító GKN. Az üzem a BMW-t, a Mercedes-Benzt, a Suzukit és a Volkswagent fogja kiszolgálni. MTI/Vajda János
Vágólapra másolva!
Magyarország Izrael mellett áll ezekben a nehéz órákban - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter azt közölte, hogy telefonon egyeztetett Eli Cohennel, Izrael külügyminiszterével. Áttekintették a "rendkívül elszomorító helyzetet", Izraelnek ugyanis egy aljas terrortámadással kell most szembenéznie - írta.

Szijjártó Péter a halálos áldozatok miatt kifejezte együttérzésüket, egyben biztosította külügyminisztert, hogy Magyarország Izrael mellett áll ezekben a nehéz órákban

- áll a bejegyzésben.

"Őszintén reméljük, hogy sikerül elkerülni a helyzet eszkalálódását", egy közel-keleti erőszakhullámnak ugyanis drámai következményei lehetnek a globális biztonságra - figyelmeztetett a magyar miniszter.