Késelés lett a vége egy veszekedésnek Kiskundorozsmán

késelőn ember illusztráció
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Tegnap Kiskundorozsmán egy házban két férfi veszekedett egymással, majd összeverekedtek. Ezután az egyik férfi elővette a kését és azzal támadt rá ismerősére. A rendőrök hamar a helyszínre értek, ezért a szurkáló nem tudott elmenekülni.
Vágólapra másolva!

A két férfi tegnap délután egy ház konyhájában veszekedni kezdtek. A vita azonban hamar elfajult. Először összeverekedtek,

majd az egyik férfi a másikat egy késsel többször megszúrta.

Illusztráció Forrás: pixabay.com

A rendőrök azonnal a helyszínen voltak, ahol a késelőt elfogták, a sebesültet pedig ellátták.

Idén novemberben nem ez az első, hogy késelés történik Magyarországon. Korábban Jászladányban egy férfi késelte halálra élettársát. Kecskeméten pedig egy nő támadt rá párjára késsel. Nagykátán az anyjára támadt egy szurkáló fiú, egészen hihetetlen okból.

A csepelieket nagyon megrázta tavaly hogy, egy férfit és kutyáját megkéselt egy öt fős társaság.

Hétfőn hajnalban Vágsellyén történ késelés miatt tragédia, egy 25 éves férfi kezdett családirtásba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!