Kiszolgáltatott magyar nőket kényszerítettek prostitúcióra Berlinben - videó

Vágólapra másolva!
Milliókat kerestek annak a bandának a tagjai, akik kiszolgáltatott nőket kényszerítettek prostitúcióra. Németországba vitték őket, ahol aztán a lányok nem azt tették, amit mondtak, ezért brutálisan megverték őket. A pénzük jelentős részét elvették. Volt, akitől mindent.
Vágólapra másolva!

A rendőrség nemzetközi osztálya több mint egy éve nyomoz egy Németországban prostituáltakat futtató, magyar tagokból álló banda ellen.

A banda módszere az volt, hogy Magyarországon összetoborzott, kiszolgáltatott helyzetű lányokat repülővel vagy kisbusszal kivitték Németországba, ahol arra kényszerítették őket, hogy prostituáltként dolgozzanak. Mindezt 2017-ben kezdték el.

A lányok Berlinben, a futtatóik által ellenőrzött és védett utcákon kellett dolgozniuk, folyamatos megfigyelés alatt.

Az utca szakaszok használatáért a lányoknak naponta 150–250 közötti euró kellett fizetniük, míg a fennmaradt összeget volt, hogy teljes egészében elvették tőlük.

Ha az elvárt limitet nem teljesítették, egyszerűen nem engedték be őket az utcáról. A nőket folyamatosan lelki terror alatt tartották, és rendszeresen meg is verték őket.

A német rendőrökkel közösen egy éve, Berlinben fogtak el egy 40 éves férfit, és 45 éves nőt, egy korábban kiadott európai elfogatóparancs alapján.

Előbb a nőt, nem sokkal később élettársát is adták át a német hatóságok a magyar rendőröknek.

Ők és egy harmadik társuk azóta is házi őrizetben vannak.

A banda negyedik tagját, január 31-én, Írországban fogták el, és nyáron hoztak haza, azóta letartóztatásban van.

Később még két embert fogtak el.

Az ügynek már hét gyanúsítottja van, a sértettek száma pedig meghaladja a 25-öt.

Forrás: Police.hu

A futtatók akár 15 évre is börtönbe kerülhetnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!