Hogy kaphatott több mint 6 millió forint jutalmat a botrányigazgató Máté Gábor?

Máté Gábor, színész, rendező, 2023
Budapest, 2016. március 23. Máté Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, egyetemi tanár, érdemes művész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban Bodnár Erika Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes- és kiváló művész szerepeit idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Ha eléggé szereted Gyurcsányt, olcsóbban vehetsz jegyet a Katonába; 30 százalékkal kell kevesebbet fizetniük a Demokratikus Koalició tagjainak, ha megnéznének egy előadást a színházban - írta Apáti Bence Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Gyönyörű történet, főleg ha figyelembe vesszük a teátrum művészeinek, igazgatójának, főrendezőjének eddigi közéleti megnyilvánulásait.

A mindenkori hatalommal szembeni kritika, mint a valódi művészet egyik legfontosabb alapköve ugyanis igen gyakran elő szokott kerülni, ha épp megszólalnak. (Ez persze óriási baromság, a múltban kiváló zeneművek, szobrok, festmények, színdarabok, balettek születtek anélkül, hogy alkotóik telexes444-es újságírónak identifikálták volna magukat. De ez egy másik történet.)

Esetükben azonban a hatalom maga a főváros, azaz Budapest; a fenntartó konkrétan a baloldali többségű közgyűlés.

Ott döntenek a mindenkori hatalommal roppant kritikus (bruhaha) színházak támogatásáról, vagy épp a direktor személyéről.
Meg a busás jutalmáról.
Bizony.
Esetünkben konkrétan Máté Gábor prémiumáról.
Aki ugye kedvezményes jegyeket biztosít a DK tagjainak.
A jutalom pedig olyan kirívóan sok, amilyenről a színházi világban még nem is hallottam.
6,3 millió forint.
Tehát mégegyszer:
TÖBB, MINT HAT MILLIÓ FORINT!!!

Miközben legutóbb Nagy Zsolt azt nyilatkozta, hogy a színészek megalázóan keveset keresnek.
Máté Gábor viszont hat gurigával gazdagodott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!