Európa már nem globális játékos

A napokban jelent meg Daniele Scalea: MIGRÁCIÓ – A populisták igaza című könyve, az Alapjogokért Központ kiadásában. A szerző elemzi Európa, ezen belül Olaszország helyzetét. Megállapítja, hogy Európa már nem globális játékos. Ezt a lehetőségét a 20. században folytatott politikájával elveszítette. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő recenziója.

1957-ben, a Római Szerződésben, amelyet hat ország, a mai Európai Unió alapítói hoztak létre, a németek egy új kifejezéssel jelentek meg. A Gastarbeiter kifejezte, hogy az akkori Nyugat-Európának pótmunkaerőre volt szüksége, és ezt külső forrásból kívánták elérni. A cél az volt, hogy a képzett munkaerő odamegy, dolgozik, pénzt keres és hazatér a küldő országba. Már ekkor látszott, hogy ez az elképzelés, főleg, hogy hazamegy, történelmi tévedés.

A multikulti elve rövid idő után látványosan megbukott. A kultúrák összeolvadására soha, sehol nem került sor.

Ebben a helyzetben, amikor az ideérkező harmadik világbéli fiatalok mintegy 94%-a gazdasági menekült, és 6% körüli a valóban politikai menekültek aránya, felértékelődött a morál és a vallás kérdése.

Forrás: Alapjogokért Központ

A szerző tudományos hitelességgel bizonyítja álláspontját. Kifejti, hogy a magyar kormány sikeres példája alapján egyértelmű, hogy

a hiányzó munkaerő pótlására nem az a megoldás, hogy Afrikából és Ázsiából munkaerőt hozzanak be, hanem az, hogy Nyugat-Európában, így Olaszországban is, minél több gyermek szülessen.

Ugyanez a probléma végigkíséri az elmúlt évtizedekben az USA-t is.

Az előrejelzések szerint 40 év múlva Olaszországban a nem olasz lakosság aránya már el fogja érni a 40%-ot. 2001-ben ez még csak 1% volt. Aki ezt bírálni merészeli, mint Falacci, azt rasszistának állítják be.

A könyv választ keres a bevándorlás kérdésére, és sikeresen ütközteti a vitákban kialakult különböző álláspontokat.

Megállapítja, hogy ez nem egy egységes, oszthatatlan és monolit fogalom. Jelenleg egy nagyívű, világtörténelmi jelentőségű demográfiai változás folyamatában vagyunk.

Az 1980-as években, először a történelemben, Afrika lakossága meghaladta Európáét. Az elmúlt 60 évben a fekete kontinensen, a bekövetkezett egészségügyi reformok hatására, a népesség a 6-7 szeresére növekedett. Ezekre a kihívásokra sem Afrika, sem Európa nem tudott érdemi választ adni. A migráció iránya csak Európa lehetett, mivel Amerikát két óceán védi.

Afrika mára a népsűrűség kérdésében megközelíti a világátlagot. Az egy főre jutó megművelhető terület esetében, Észak Afrikában 71.1%, míg az ettől délre fekvő területeken 61.4%-os csökkenés volt. Lecsökkent a belső, Afrikán belüli migráció aránya. 50 év alatt 71-ről 65%-ra, és a kivándorlás fő célterülete Európa lett. Mostanra az EU területén élő, nem EU-s személyek aránya, hét év alatt, 3.9%-ról 5.3%-ra növekedett.

Az elmúlt tíz év növekedése, érdekes módon, nem a polgárháborúk sújtotta térségekből, Szíriából és Afganisztánból, hanem Pakisztánból és Bangladesből következett be.

Ez a két ország adta az ázsiai bevándorlók 70%-át. Mára már 64%-ot tesz ki Olaszországban a tíz legnépesebb etnikum aránya.

A recenzió szerzője, Nógrádi György, és az Alapjogokért Központ főigazgatója Szánthó Miklós Forrás: Alapjogokért Központ

A gyermekeket figyelembe véve, idénre, tíz olyan német milliós város van, ahol a hat éven aluli gyermekek között többségben vannak a nem német ajkúak. 2056-ra, Nagy-Britannia egészében, hasonló helyzet várható.

Jelenleg Németországban 26% a nem németek aránya. Franciaországban, 1978 óta, tilos etnikai, vallási statisztikák összeállítása. Aki ezeket az adatokat felmeri vázolni és kérdéseket tesz fel, arra rögtön rásütik, hogy rasszista.

A könyvben részletes elemzés található az innováció és a bevándorlás összefüggéséről és arról is, hogy a migráció megoldást jelenthet-e az öregedő társadalmak problémáira, ennek keretében a nyugdíj kérdésére. Bemutatja, hogy szemben a lakosság jelentős részében lévő tévhitekre, a migráció egyetlen kérdésre sem jelent valódi, hosszútávú megoldást. Annál kevésbé, mert

a valóságban a migránsok döntő többsége olyan hátránnyal érkezik – nyelvtudás, szakmai ismeretek, diploma hiánya–, hogy ez hosszú távú hátrányt jelent nem csak neki, de gyakran még a második, harmadik generáció számára is, nem csupán a munkaerő piacon, de még az oktatásban és a lakáspiacon is.

Így összességében a különbség az őshonos lakossághoz viszonyítva nem csökken.

Raymond Aron, a világ egyik legismertebb filozófusa, már 1961-ben azt írta, hogy a globalizáció az országok között jobban növeli a különbségeket, mint az osztályok között.

Mivel az átlagos migráns – Európában és az USA-ban is – kevesebbet keres, mint egy átlagos őshonos, így gyakrabban veszi igénybe a szociális juttatásokat. Ez megterheli a fogadó ország költségvetését.

A tehetősebb őslakosság jelentős része magániskolákba járatja gyermekeit. A bevándorlók döntő többsége az ingyenes állami oktatásba. Így annak színvonalát tovább rontják, megakadályozva a helyi őslakos gyerekek komolyabb képzését is.

A szerző bemutatja a romló közbiztonságot, a bevándorlás és a növekvő bűnözés közötti összefüggéseket is. Frisch svájci író, a második világháború után úgy fogalmazott, hogy „munkaerőt akartunk, de emberek jöttek". A bevándorlók sokkal több bűncselekményt követnek el, mint az őslakosság. A külföldiek aránya a börtönökben, Svájcban 74%, Ausztriában 46%, Belgiumban 42%.

Munkamegosztás van az egyes maffiák között is.

A kínaiaké az illegális bevándorlás, a pénzhamisítás, a csempészet, a zsarolás. A román bűnözők mindennel foglalkoznak, de a fő célterületük az illegális foglalkoztatás és az internetes csalás. A volt Szovjetunióból származóknál a prostitúció, a kábítószer, a fegyverkereskedelem és a szervezett betörés.

A szerző fel merte vállalni, amit nagyon kevesen tettek. Elemzi a befogadás árnyoldalait. Azt is, hogy kötelesség-e a fejlett nyugati országok számára a befogadás. Mekkora ebben a folyamatban Olaszország szerepe és felelőssége, a Földközi-tengeren történő emberkereskedelemben. Miért nem volt képes Róma a saját, évekkel ezelőtt meghozott elveit alkalmazni a csempészhajók elsüllyesztésére. Miért nem volt lehetséges a visszatoloncolás a küldő ország területére. Mekkora hazugság az egyedül utazó kiskorúak kérdése és azok segítése.

A vizsgálatok megállapították, hogy a kiskorúak abszolút többsége nagykorú.

Ahogy, például a svéd kormány ilyen irányú vizsgálatokat végzett, és kiderült, hogy a kiskorúak közel 90%-a nem kiskorú, a kiskorúak aránya a bevándorlásoknál drasztikusan visszaesett. (Több mint 90%-kal.)

Elemzi a szerző, hogy miért nem működik a multikulturalizmus. Azt is kiemeli, hogy aki a fősodor eszméivel szemben nyilatkozik, azt az NGO-k, a politika megpróbálja lehetetlenné tenni. Így Olaszországban Salvinit, Franciaországban Le Pent. Gyakorlatilag cenzúra van a másként gondolkodókkal szemben.

Scalea kiemeli, hogy a marxisták számára a proletáriátus olyan osztály, amely nem osztály, a posztmarxisták számára a bevándorlók olyan nép, amely nem nép.

A nyugati sajtó tudatosan, a bevándorlók által elkövetett terrorcselekményekből, amit csak lehet, bűncselekményként és nem terrorcselekményként igyekszik beállítani.

Az elmúlt évek egyik nagy tanulsága, hogy migránsok döntötték el több vezető nyugati államban a választások eredményét. 2002-ben Schröder, német kancellár azzal tudott győzni, hogy az ott élő törökök rá szavaztak, mivel nem volt hajlandó támogatni az USA iraki katonai akcióját. 2012-ben a francia elnökválasztást Hollande nyerte, az ott élő muszlimok szavazataival.

Az USA-ban a demokrata jelöltek, Kennedy, Carter, Clinton és Obama, a színes bőrűek szavazataival kerültek többsége.

Kérdés, hogy akkor mi fog történni, ha ezek az erők saját nemzeti vagy vallási pártokat fognak létrehozni.

Ugyanilyen lényegi kérdés az integráció, vagy az asszimiláció jövőbeni alakulása is.

Összegezve, a bevándorláspolitika kritikája nem rasszizmus. Csak Olaszországnak, a migránsok befogadása, több mint 1 milliárd euró kiadást jelent évente. A könyv utolsó két mondata: „Minden nép számára előnyös megoldást lehet és kell találni. Beleértve a saját népünket."

Javaslom a könyv elolvasását.

Nógrádi György
biztonságpolitikai szakértő