Fűrész Gábor: Magyarország akkor tud sikeres maradni, ha a nemzeti szuverenitás útját követi

Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány, Századvég konferencia, A válságok kora – Az Európa Projekt kutatás eredményei 2021-ben, Várkert Bazár, Fűrész Gábor előadása
Vágólapra másolva!
Magyarország akkor tud sikeres maradni, ha a nemzeti szuverenitás útját követi ebben a bizonytalan világban – mondta el a Századvég Szuverenitás Konferenciáján Fűrész Gábor, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnöke. Megnyitó beszédében Fűrész Gábor kifejtette, hogy nem tudjuk, mi lesz a következő 30 évben, ezt majd a történelem írja, de az biztos, ha Magyarország sikeres lesz, akkor a pozitív szabadság mentén lesz az.
Vágólapra másolva!

Fűrész Gábor nyitó előadásában elmondta, hogy harminc év alatt több generáció is felnőtt a Századvég kötelékében, és többen azóta sikeresek lettek. A Századvégnél büszkék arra, hogy sok fiatal keresi a lehetséges jó megoldásokat, és közülük ma már sokan politikai pályára léptek, sokat tesznek a nemzetért. Fűrész Gábor szerint

konzervatívnak nem lehet születni, az ember személyisége elég komplex.

Az elnök kifejtette, hogy rendkívül fontos, hogy sok fiatal keresi a progresszív liberális ideológia alternatíváját ma is, nemcsak harminc évvel ezelőtt.

A pozitív szabadság az egyetlen út

Az elnök elmondta, hogy a Századvég története a rendszerváltás történetével egyidős, és a szocialista rendszer geopolitikailag a szovjet birodalom része volt. Kifejtette, hogy a negatív szabadság az, amit a liberálisok szabadságnak neveznek, mégis az összetettebb fogalom a szabadság. A pozitív szabadság azt jelenti, hogy

az ember csak akkor lehet igazán szabad, ha egy közösség tagja, és az a közösség szuverén.

A szocialista rendszer számára a pozitív szabadság üldözendő volt, és a rendszerváltozással a Századvég is megváltozott, mert "a láncok lekerültek". Az átmeneti időszak egy 12 éves baloldali hegemónia alatt történt, és akkoriban a szocialista elit jelentős része visszatért.

Fűrész Gábor, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnöke Fotó: Polyák Attila - Origo

A szocialisták a negatív szabadságban hittek, a pozitív szabadságban nem, és a "merjünk kicsik lenni" kultúráját honosították meg.

Magyarország egy gazdasági kényszerpályára került ez idő alatt, többek között a Bokros-csomag és a privatizáció miatt, de a közgazdász szakma jelentős része ezt nem ismeri el. Fűrész Gábor szerint viszont 2010 óta láthatjuk, hogy mennyire nem volt ez igaz.

A baloldali hatalompolitikai rendszer csak hitelek révén volt fenntartható.

2010-ben viszont kezdetét vette egy új fejezet, és a Századvég is átalakult. Kormányzati kutató-elemző think tank lett, elemzéseket, közvélemény kutatásokat készít a kormányzat számára.

Az elnök szerint a pozitív szabadság révén lehetett újjáépíteni Magyarországot, amely 2010 óta láthatóan egy hosszú, kemény munka eredménye volt, és 2022-ben a parlamenti választásokon már a résztvevők közel 50 százaléka vallotta magát jobboldalinak. Ez azt jelenti, hogy létrejött egy stabil jobboldali közösség, amely a gerincét adja ennek a új korszaknak. A pozitív szabadság a kulcs, amely segítette tehát ennek a közösségnek a kiépülését. Más jobboldali pártoknak ez nem sikerült, miért? Fűrész Gábor a francia konzervatívokat hozta példának.

Fűrész Gábor, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnöke Fotó: Polyák Attila - Origo

A nemzeti szuverenitás mentén lehet újjáépíteni

A szocialista rendszer nem tudta felülvizsgálni a múltat, de rombolni mégis képes volt. Nem volt mihez visszatérniük. A jobboldali pártokat viszont más irányból lehetett újjáépíteni, a nemzeti szuverenitás mentén. Olyan értékek mentén, mint a munka, a család, a nemzeti öntudat fontosak, és ezeknek új struktúrát kellett építeni 2010 után. Ezen értékek mára rendkívül megbecsültekké váltak.

Fűrész Gábor a kereszténységről is beszélt, annak jelentőségét emelte ki. Szerinte az intézményeket újra lehet építeni. Magyarország számára nem adatott meg aranykor, óriási ellenszélben kell. megerősíteni magunkat. Ma is rengeteg konfliktus, veszély van. Leszögezte:

Magyarország akkor tud sikeres maradni, ha a nemzeti szuverenitás útját követi ebben a bizonytalan világban.

Hidvégi Áron, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnökhelyettese Fotó: Polyák Attila - Origo

Hidvégi Áron elnökhelyettes az idei Európa Projekt kutatás eredményeit ismertette.