Egyvalami nagyon elronthatja az időt az év utolsó napjaiban, mutatjuk, mitől kell tartani

köd bmw
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése: 
Vágólapra másolva!

Ma reggelre

többfelé képződik köd, vagy ködfelhőzet, mely az északkeleti tájakon tartósan megmaradhat.

Máshol többórás napsütés lehet. A hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul. A délnyugati szél megélénkül.

Vasárnap, Szilveszter napján tartósan rétegfelhős és derűs területek váltakoznak. Estétől elszórtan fordul elő eső, záporeső. Napközben a déli, estétől az északnyugati szél erősödhet meg.

10-11 fok várható.

Újév napján a nap első felében az erősen felhős égből

többfelé valószínű eső, zápor,

majd csökken a felhőzet. Élénk lesz az északnyugati szél. 6-11 fok közé csökken a hőmérséklet.

Kedden és szerdán mindkét nap erősen felhős lesz az ég, és szórványosan alakul ki eső, zápor. Végig erős lehet a délnyugati szél.

9-11 fok körüli maximumok várhatók.