Szijjártó Péter: Kétszáz új munkahelyet teremt Miskolcon az LG és a Magna első közös európai gyára

Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon építi meg első európai gyárát, a mintegy húszmilliárd forint értékű beruházás több mint kétszáz új munkahelyet teremt a városban - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető arról számolt be, hogy a vegyesvállalat elektromos autókhoz fog invertereket és fedélzeti töltőket gyártani, a próbatermelés 2025-ban kezdődhet meg. A húszmilliárd forint értékű projektet az állam 6,2 milliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva kétszáz új munkahely létrejöttéhez.
Beszédében hangsúlyozta, hogy az utóbbi másfél évtized során súlyos válságok sora rázta meg Európát, de Magyarország minden nehézségből megerősödve tudott kikerülni a kormány "nemzeti válaszainak" köszönhetően. Leszögezte:

a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború okozta krízis alatt sem adták fel a beruházások és a munkahelyteremtés támogatására fókuszáló gazdaságpolitikát, ennek eredményeként pedig óriási rekordokat sikerült dönteni.

Példaként említette a tavalyi 6,5 milliárd eurós beruházási és 142 milliárd eurós exportcsúcsot, továbbá a 4,7 millió foglalkoztatottat. Majd jó hírnek nevezte, hogy idén mindhárom területen újabb rekordok fognak dőlni, ez már biztos az első tíz hónap adatai alapján. A beruházások volumene a tavalyi duplájára, 13 milliárd euróra fog nőni, az export pedig 6-8 százalékkal 150 milliárd euróra bővülhet, amivel Magyarország a világranglista 33. helyére léphet elő, miközben lakosságszámát tekintve csak 95. Eközben a teljes foglalkoztatás továbbra is teljesen reális célkitűzés - sorolta.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy mindez nem lett volna lehetséges az autóipar csúcsteljesítménye nélkül, miután az ágazat ma a feldolgozóipari kibocsátás körülbelül 30 százalékát adja. Emlékeztetett, hogy

az ágazat forradalmi átalakuláson megy keresztül, hogy Európa lehessen az első karbonsemleges földrész.

Rámutatott, hogy napjainkban a károsanyag-kibocsátás 20 százalékáért a közlekedés felelős, ekképpen pedig ennek letörése nélkül nem lehet reálisan környezetvédelmi célokat kitűzni.
Kijelentette, hogy ez az átállás teljesen új alapokra helyezi az európai és a globális gazdaságot, éspedig minden ilyen változásnak vannak nyertesei és vesztesei. "Hogy ki kerül a nyertesek kategóriájába, vagy ki nem, azt az dönti el, hogy az új zöld autóipar gyárai hol fognak felépülni" - fogalmazott.

- tette hozzá. Majd arról számolt be, hogy több nyugati autógyártó is hazánkba helyezte elektromobilitási stratégiája központját, miközben a szektor számos keleti vállalata is ide települt.

A miniszter üdvözölte, hogy Magyarország a keleti és a nyugati beruházások fontos találkozási pontjává vált, és ezzel a globális autóipari átalakulás éllovasai közé került.

- mondta.

Aláhúzta:

az elmúlt öt évben hazánk folyamatosan a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre között volt, az ágazat termelési értéke pedig tíz év alatt mintegy 3,5-szeresére nőtt, meghaladva tavalyra a 12 ezer milliárd forintot.

Ráadásul - mint közölte - idén újabb rekordok várhatók e téren is, mivel az első tizenegy hónapban 18 százalékkal emelkedett az autóipar teljesítménye. "Tehát idén újabb rekordév, újabb csúcsteljesítmény érkezik az autóiparba, amely segíti a gazdaságot abban, hogy újraépítse a növekedését" - hangoztatta.

Végül pedig a most bejelentett beruházás kapcsán a keleti nyitás stratégiájának sikerét méltatta, arra is kitérve, hogy a dél-koreai cégek alkotják a negyedik legnagyobb beruházói közösséget hazánkban, és ezek a vállalatok modern technológiáikkal segítik a magyar gazdaság fejlődését és dimenzióváltását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!