Szijjártó Péter bejegyzése szerint - tekintettel az ilyen projektek kiemelt jelentőségére - a képzési támogatás esetében is 2 millió euróról 3 millió euróra emelik a maximálisan adható támogatás mértékét.
A tárcavezető jelezte, jelenleg is hatalmas beruházási verseny zajlik a világon, így Európában is, e versenyben Magyarország pedig rendre jól szerepel.
Ezt bizonyítja, hogy az idén 13 milliárd euró lesz a Nemzeti Befektetési Ügynökségen keresztül beáramló tőke mennyisége hazánkba, ami a duplája az eddigi éves rekordnak - hívta fel a figyelmet.
Szijjártó Péter közölte:
a kormány célja, hogy Európa legversenyképesebb beruházási rendszere legyen a magyar,
ezért figyelik folyamatosan a versenytársakat és hozzák meg a szükséges olyan lépéseket, mint a mostaniak, amelyek nyomán módosul az egyedi kormánydöntéssel megítélhető támogatások feltételrendszere.
Az újabb és újabb termelési kapacitások idevonzásának köszönhetően
a hazai beruházásokban egyre nagyobb arányt tesznek ki a kutatás-fejlesztésre irányuló projektek.
Ezek egyféle körkörös mozgást írnak le, ugyanis a termelési kapacitások megalapozzák a bizalmat a kutatás-fejlesztési részlegek megvalósításának, aminek nyomán a kifejlesztett termékek legyártásában ezáltal szintén részt tudunk venni - részletezte a miniszter.
A tárcavezető szerint egy másik nagyon fontos szegmensnek számít a hazánkban működő üzleti szolgáltatóközpontok csoportja, hiszen ezek
hatalmas szerepet játszanak a tehetséges fiatalok Magyarországon tartásában és idevonzásában.
E központok bevonzásának és megtelepedésének fokozása érdekében az 50 új, magas hozzáadott értékű munkahelyteremtési kötelezettséget 25 főre csökkentik. A szolgáltatóközpontok kiemelkedő béreket és karrierlehetőséget kínálnak felsőfokú végzettséggel rendelkező fiataloknak, ezért úgy ítélték meg, hogy
minden eszközzel támogatni kell a befektetéseiket, elsősorban a vidéki nagyvárosokban
- indokolta a döntést bejegyzésében a tárcavezető.
Korábban a külügyminiszter a valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházás létrejöttét jelentette be Magyarországon, amiről az Origo is beszámolt.