Zsigmond Barna Pál arról beszélt, hogy szintet lépett a Magyarországra nehezedő nyomásgyakorlás. És ez a nyomásgyakorlás már a szövetségeseinktől is érezhető.
Ha meg akarjuk állítani a vérrontást, akkor tűzszünet kell, majd pedig béke, mivel a magyar emberek nem támogatják a háborút, ezért a kormány sem támogatja
- mondta Zsigmond Barna Pál, a Fidesz napirend előtti felszólalásában. Felhívta a figyelmet arra, hogy az USA a háború oldalán áll, a saját érdekeiket követik, és a saját érdekeiket ránk akarják erőltetni, és bele akarnak kényszeríteni minket a háborúba.
Éppen ezért a magyar kormány ki fog tartani a béke pártján, és nem hagyjuk, hogy belesodorjanak minket a konfliktusba.
Zsigmond Barna szerint megbízható szövetségesei vagyunk a NATO-nak és az EU-nak. Magyarország a NATO-n belül is a nemzeti érdek mentén politizál. A szövetségesi viszony azt jelenti, hogy az alapvető célokban, értékekben egyetértünk, de időről időre lehetne ügyek, ahol véleménykülönbség alakul ki köztünk. A háború és a fegyverküldések kérdése ilyen ügy.
Nem túlzó az a kérésünk, hogy amikor a háborús konfliktusban való fokozottabb szerepvállalásra, vagy éppen további szankciókra akarnak minket rávenni, akkor vegyék figyelembe Magyarország speciális helyzetét és történelmi tapasztalatait.
Mi nagyon jól tudjuk, milyen a történelem fenyegetettségében élni. Történelmünkből azt is jól tudjuk, mit jelent a szabadságért és függetlenségért harcolni. Azt is jól tudjuk, milyen az orosz, illetve szovjet elnyomás.
A pesti utcákon is megtapasztaltuk, és azt is tudjuk, milyen az, amikor a fejünk fölött hozott döntésekkel sorolnak minket szovjet érdekszférába. És azt is jól tudjuk, hogy milyen adottságaink vannak. Többek között egy jelentős energetikai kiszolgáltatottságunk, egy 80 százalékos orosz gáztól való függőségünk, amelyet nem lehet egyik napról a másikra leépíteni
Azt is tudjuk, hogy Ukrajnában több százezer magyar él, akik akaratuk ellenére részei a háborúnak.
Más dolog több ezer kilométerről szemlélni a háborút, más pár száz kilométerről, és megint más a légiriadók alatt -
mondta Zsigmond Barna Pál.
A magyar emberek azt üzenték, hogy nem akarnak háborút. Csak a magyar baloldal helyezkedik szembe a magyarok többségének az álláspontjával, mivel a háború oldalán állnak, mivel nem szavazták meg a békepárti határozatot sem - mondta Zsigmond Barna.
Mi a magyar emberek és a béke pártján állunk.
Minderre Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azt mondta, hogy nem kizárható, hogy ez a konfliktus világháborúvá szélesedik. A szövetségeseink részéről is egyre erősebb a nyomságyakorlás. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy amikor újabb lépéseket sürgetnek a háború kapcsán, akkor figyelembe kell venni a speciális magyar szempontokat. Dömötör közölte, hogy soha nem engedtek a nyomásgyakorlásnak az elmúlt években, és most sem fognak.
Ferenc pápa április végén háromnapos látogatásra érkezik Magyarországra - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke napirend előtt. Míg sok nagyhatalom eltűnt, addig a római pápa tekintélye töretlen. Kiemelte, hogy Ferenc pápa most harmadszor látogatja meg a magyarságot. Szólt arról is, hogy a Ferenc pápa isten és a béke embere.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára válaszában azt mondta, hogy egy pápai látogatás sok és alapos előkészületet igényel. Hatalmas az érdeklődés határon túl is a pápalátogatás iránt. A rendőrség, a TEK és a mentők is azon dolgoznak, hogy minden rendben legyen - tette hozzá.
A pápalátogatás mottója: Krisztus a jövőnk
A 20. század második felében, amikor a ma élő generáció elszenvedte a szovjet imperializmust, akkor volt egy olyan elit, amely ezt vezényelte, é kis míg Ön ezekkel indult most egy választáson - így válaszolt Magyar Levente Szabó Szabolcs (Momentum). Ön közösséget vállal azokkal, akik kiszolgálták a korábbi szovjet imperializmust - tette hozzá a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Felhívta a figyelmet arra is, hogyha az ország csak azokkal az országokkal tartana kapcsolatot, akik korábban nem ártottak a magyaroknak, akkor nem sok partnerünk maradna.