Háborúpárti politikussal szervezett találkozót Pressman nagykövet Gyurcsánynénak

Vágólapra másolva!
A budapesti amerikai nagykövetségen igazították el Gyurcsánynét, hogy milyen politikát várnak el a külföldi finanszírozók a baloldaltól. Bár elsőre nem derült ki, de a megbeszélésen ott volt Jason Crow demokrata politikus is, aki az egyik leghangosabb háborúpárti héja Washingtonban. Crow egy bejegyzésében elárulta: azért érkezett, hogy Ukrajnát támogassa.
Vágólapra másolva!

David Pressman nagykövettel, Biden emberével egyeztetett Gyurcsányné a budapesti amerikai nagykövetségen. Ott volt Jason Crow amerikai demokrata képviselő, a Trump elleni impeachment vezető alakja. Crow mindezek mellett arról is ismert, hogy az egyik leginkább háborúpárti politikus az USA-ban.

Gyurcsánynét eligazították az amerikai nagykövetségen Forrás: Origo

Crow a magyar látogatásról tett bejegyzésében hangot adott annak, hogy Ukrajna támogatása miatt érkezett. Érdekes, hogy ezt David Pressman elhallgatta, ő csak a bilaterális és a civil kapcsolatokról írt.

Jason Crow háborúpárti, többször hangot adott annak, hogy támogatja Ukrajnának nyújtott a fegyerküldéseket, sőt azt is elárulta, hogy folyamatosan együttműködik a Biden-adminisztrációval, hogy több fegyvert küldjenek minél gyorsabban.

Vezetésével több képviselővel együtt Bidennek címzett levelekben kérték fegyverek, lőszerek, rakéták, tankok és az F16 repülők küldését.

Az F16-osok kapcsán egy lőszerküldési programot is követel, valamint hogy az USA pilótákat és karbantartókat képezzen ki, illetve a komplett repülőgép-karbantartást szervezze meg.

A Gyurcsánynéval való találkozó tehát arról szólt, hogyan tudják fokozni a nyomást a magyar kormányon, hogy lépjen be Magyarország az orosz-ukrán háborúba, pörgesse fel a fegyverszállításokat, és minden, a magyar gazdaságot hátrányosan érintő szankciót is szavazzon meg.