Megint megrongálták a budapesti Margit híd díszítését, a Pest felé vezető oldalon törték le vandálok több Szent Koronáról a kőkeresztet – hívta fel a Magyar Nemzet figyelmét az egyik olvasójuk.
Nem a mostani az első eset, hogy letörik a kőkereszteket a Szent Koronákról. 2018 szeptemberében két részeg, 19 éves fiú sétált a Margit hídon. Az egyikük többször felmászott a kerítésre, és összesen 8 kőkoronáról törte le a keresztet, miközben a társa őrködött.
A keresztek közül kettőt megtartottak, a többit a Dunába dobták.
2020 novemberében egy fiatal pár sétált a hídon kézen fogva. Megálltak az egyik koronánál, a lány felmászott a híd oldalára és letörte a keresztet a koronáról.
Ezek után a fiú visszaszaladt egy másik koronához, és arról törte le a kőkeresztet.
A 16 éves fiú és lány feladták magukat a rendőrségen, miután keresni kezdték őket. Bevallásuk szerint nem akarták ellopni a kereszteket, hirtelen ötlet vezérelte őket.
A rongálásokkal kapcsolatban Gerő András történész korábban elmondta az Origónak, hogy a Szent Korona az idők során több mindent fejezett ki szimbolikus értelemben.
A kezdeti időkben tartalmilag megjelenítette a király és a rendek egységét, nem egyszerűen a királyt jelentette, hanem a hatalom teljességét"
– mondta a történész. Hozzátette, hogy a dualizmusban és a két világháború között is a bíróság a Szent Korona nevében hirdette ki az ítéleteket, a Budai Vár pedig a tulajdoni lapja szerint a korona tulajdona volt.
Összességében a magyar állam szimbóluma.
A koronán a kereszt gyakorlatilag azt jelenti, hogy a magyar királyság betagozódott a keresztény Európába.