A legfontosabb a mostani helyzetben, hogy a magyar gazdaság alapszövete ne sérüljön. Ennek alapja a beruházások támogatása, a munkahelyek teremtése és az export növelése - mondta Nagy Márton a Tranzit fesztiválon Tihanyban.
Ez a gazdasági alapszövet nem sérült, de a pandémia óta nagyon feszített munkát végez a kabinet
- hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési miniszter. 2022 óta létrejött egy energiacsapda, egy kamatcsapda, és az infláció okozta fogyasztói csapda - tette hozzá. Az energiacsapda azért okozott problémát, mert a magyar gazdaság energiaigényes, és ezért ez a válság komolyan érintett minket - mutatott rá a miniszter.
A válság az ország energiaszámláját 10 milliárd euróval növelte meg, és ez eltűnt a gazdaságból.
Ezzel párhuzamosan meg kellett védeni a rezsicsökkentést legalább az átlagfogyasztásig - mondta Nagy Márton. A rezsicsökkentés megvédése miatt volt szükség az extraprofitadóra. Összesen 900-1000 milliárd forintot vont el a kormány az extraprofitadók révén - tette hozzá. 2023-ban 1400 milliárd, míg 2024-ben 900 milliárd forint körül lesz a rezsivédelmi alap - hangsúlyozta a miniszter. Nagy Márton szerint 2023-ban elkezdett konszolidálódni az energiapiac, de ez automatikusan nem jelent meg a cégeknél.
Az alacsonyabb energiaárak biztosítása érdekében a kormány kidobálta a fix áramszerződésekből a kkv-kat, gyármentő program és energiahatékonysági beruházások indultak. Mostanra sikerült külkereskedelmi többletet felmutatni, tehát az export érintetlen maradt.
Az inflációról azt mondta a gazdaságfejlesztési miniszter, hogy ez egy veszélyes dolog, és ezen is változtatni kellett. Ezzel párhuzamosan pedig a hitelek is elszálltak, és ezért indított a kormány Baross Gábor Programot, Széchenyi Tőkeprogramot. Nagy Márton közölte, hogy mindezeken felül a magas kamatok miatt az államadósság finanszírozása is megemelkedett.
Erre azt lépte a kormány, hogy kormányzati intézkedések hatására egy hónap alatt a lakosság 600 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt
- ismertette a miniszter. Nagy Márton szerint ezért 2024-re kikerülünk a kamatcsapdából.
A fogyasztási csapdáról azt mondta Nagy Márton, hogy az összeroppant, és sokként jelent meg. 10-11 év óta nem látott a magyar lakosság reálbércsökkenést, várhatóan augusztusban lesz reálbér-emelkedés. Jövőre visszatérhet a 4-5 százalékos reálbér-emelkedés - mondta a miniszter. Nagy Márton úgy látja, a probléma ott van, hogy a következő hónapokban kialakulhat az a helyzet, hogy az inflációhoz képest jóval magasabb lesz a jegybanki alapkamat, tehát a fogyasztás ettől nem fog növekedni. A fő kérdés, hogy a fogyasztást milyen gyorsan sikerül helyreállítani - tette hozzá.
Ne csak a munkahelyeket védjük meg, hanem a fogyasztásnak is vissza kell térnie a korábbi pályára.
A miniszter szerint az infláció elleni küzdelemben nagy segítséget jelentett a kötelező akciózás és az online árfigyelő rendszer.
Az online árfigyelő gyilkos árversenyt okozott, és tényleg működik
- tette hozzá. Nagy Márton szerint már októberben elérhető lehet az egyszámjegyű infláció.
A gazdasági növekedésről azt mondta, hogy sem a beruházásokkal, sem az exporttal nincsen probléma. A hitelezési helyzet helyreállításában pedig a jegybank segítségére is szükség lesz, ha az infláció lemegy - ismertette a miniszter. Nagy Márton úgy látja, a hitelpiacok helyreállása jövő év nyarára történhet meg.
A gazdaságfejlesztési miniszter úgy látja, hogy Magyarországon egyre nagyobb szerepet játszik az elektromobilitás. Ennek az egyes elemei az elektromosautó, a napelemek, az akkumulátor és a chipek. Ennek az egésznek a gyártási ökoszisztémájáról szól a mostani háború is - mondta Nagy Márton.
Ebben a háborúban mi kicsik vagyunk, de helyet adunk ennek az egész ökoszisztémának
- tette hozzá. Mi ide szeretnénk hozni ezt az egész ökoszisztémát. A mi gazdaságunkat rá kell húzni erre az ökoszisztémára - ismertette Nagy Márton.
Engem nem érdekel, hogy a németek leválnak a kínai gazdaságról nemzetbiztonsági érdekből, de ne kényszerítsék ránk ezt az ostobaságot.
A német cégek jöjjenek ide, és ha ők jönnek, akkor még több kínai jön, és ez jó a magyar gazdaság számára - mondta Nagy Márton.
A gazdaságfejlesztési miniszter nagy feladatnak nevezte az ország szempontjából, hogy a lehető legjobb és leggyorsabb közlekedési feltételeket biztosítsa, hogy az áruk a lehető leggyorsabban jussanak el az egyik pontról a másikra.