Sokkot kaptak a Klauzál tériek a gyilkosság miatt

Klauzál, tér, gyilkosság, helyszínelés, 2023.08.10.,
Vágólapra másolva!
A rendőrök csütörtökön hajnalban találták meg egy férfi holttestét a budapesti Klauzál téren. Az a nyomokból egyből kiderült, hogy meggyilkolták, halálra verték. Pár órával a bejelentés után már el is fogták a gyilkossággal gyanúsítható fiatalt a Rákóczi téren. A környékbeliek sokkot kaptak a hírtől, saját bevallásuk szerint az elmúlt időszakban nyugodt volt a tér és a környéke is. Megtudtuk, mi előzhette meg a gyilkosságot.
Vágólapra másolva!

A Klauzál tér mint általában, csütörtök délelőtt is nagyon forgalmas volt. Kávézó, beszélgető emberek ültek a teraszokon, turisták sétálgattak az utcákon és a téren lévő focipályán is sportoltak. Szinte semmi sem emlékeztet már arra a borzalomra, ami hajnalban történt a tér kerítése mellett. A rendőröket hajnali 1 órakor riasztották a VII. kerületi Klauzál térre amiatt, mert holttestet találtak.

Az egyből nyilvánvaló volt, hogy a férfit úgy megverték, hogy belehalt a sérüléseibe.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az egyik kisbolt eladója az Origónak elmondta, hogy bár este nem volt itt, a kollégájától és a rendőröktől is hallotta, mi történt az éjjel.

– mondta a nő, majd hozzátette, hogy az áldozat volt az idősebb, ő az ötvenes éveiben járt. Saját bevallása szerint nagyon meglepő, hogy gyilkosság történt a téren, mert sok a hajléktalan, de az elmúlt időszakban nyugalom volt.

"Vannak olyanok, akik mindig itt vannak, de ez a nyár sokkal jobb, mint az előző volt. Mindenkinek megvan a saját kis területe, nem volt jellemző, hogy bántsák egymást.

– mondta az eladónő.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A holttest a sportpálya mögött, a kerítésen kívül, a parkoló autók mögött feküdt.

Most csak egy homokhalom emlékeztet a tragédiára, ami feltehetően a vér miatt került oda, ahol a férfit megtalálták. A téren lévő asztaloknál emberek ültek. Többen beszélgettek egymássa, egy férfi pedig egyedül olvasott. Ő beszélt az Origónak arról, mi vezethetett el a brutális támadáshoz.

"Úgy tudom, hogy azt megelőzően itt ültek egymás mellett a téren és békésen beszélgettek. Az is elképzelhető, hogy még iszogattak is"

– mondta a férfi az Origónak. Ezek után valamin összevesztek egymással, és a támadó úgy megverte a hajléktalan férfit, hogy az belehalt a sérüléseibe.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ahogy azt korábban megírtuk, az esettel kapcsolatban a rendőrség halált okozó testi sértés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

A hajtóvadászatnak gyorsan meglett az eredménye, hiszen még délelőtt elfogtak egy 30 éves férfit a józsefvárosi Rákóczi téren.

Az egyik, Rákóczi téren kerti munkát végző nő az Origónak elmondta, hogy 11 óra után álltak meg a rendőrautók a tér mellett. Négy rendőr odament egy férfihoz. Villámgyorsan történt mindent. Megbilincselték és már vitték is be a kapitányságra, ahol elkezdődött a 30 éves férfi kihallgatása.