Magukat menekültnek hazudó tálib gyilkosokat tartóztattak le Szeged mellett

határzár Szerbia rendőrség migráció
Vágólapra másolva!
Magyarországon keresztül akart az Európai Unióba szivárogni két, terrorizmus gyanúja miatt körözött tálib harcos. Az egyikük sorozatgyilkos, akinek a mindennapjaivá vált az ölés, amerikai és francia katonákat mészárolt le, míg a másikat, egy nyugalmazott tábornokot éppen a szélsőséges nézetei miatt bocsátott el az afgán hadsereg - számol be minderről a Blikk.
Vágólapra másolva!

A szerb határnál lévő kerítés állította meg a férfiakat – akikre most a kommandósok csaptak le. A két elfogott férfit a francia hatóságok terrorizmus vádja miatt körözik.

Szerbia az év első napjaiban huszonöt ember ellen indított eljárást, akik nemzetbiztonsági és terrortámadás szempontjából a kontinens minden országára veszélyt jelentenek.

A kiterjedt akció során százkilenc, magukat szírnek és afgánnak valló férfit fogtak el, akik hónapok óta Szabadkán bujkáltak. Voltak köztük olyanok, akik naponta próbáltak meg beszökni Magyarországra, de a kerítés és a határvadászok feltartóztatták őket.

A csapat tagjaitól kaphatták a fegyvereket a tavaly novemberben Budapesten rendőrökre lövő embercsempészek is.

A magyar határhoz közeli búvóhelyen fogták el a fegyveres migránsokat a belgrádi kommandósok Forrás: Szerb Belügyminisztérium

– ismertette Milos Vucsevics szerb védelmi miniszter.

A radanovaci erdőben és a közeli, romos tanyákon bujkálókat fogták el a kommandósok. Az erdőben eldobált fegyverek hevertek, a rendőrök ujjlenyomatokat vettek, s ezek azonosítása során különítették el azt a huszonöt férfit, akiknek közük volt a pisztolyokhoz, géppisztolyokhoz.

Az egyikük, Mer Hamza, az afgán hadsereg nyugalmazott tábornoka, a társa pedig Abdul Bashir, aki mesterlövészként szolgált. A Kapitány becenevű férfiről az afgán hadsereg és a sajtó azt állította, hogy meghalt. A francia hatóságok már ki is kérték őket.

Ezek a fegyverek voltak az elfogott migránsoknál Forrás: Szerb Belügyminisztérium

A szerb nyomozók szerint Bashir a Badri 313 tálib terrorista akciócsoport, iszlamista szervezet különleges műveleti egységének vezetője. Ellentétben egy „átlagos" alakulattal, a Badri 313 modern fegyverekkel, egyenruhákkal rendelkezik, első ránézésre meg sem lehet különböztetni őket az afgán hadsereg hivatalos egységeitől. Ezzel az „átveréssel" öltek meg több embert a kabuli kimenekítések során. A feltételezések szerint, ha a Kapitány átjutott volna a magyar határon, a személyisége, a hírneve és a képzettsége alapján veszélyes terrorcsoportot szervezhetett volna maga köré Európa közepén. Nem kizárt, hogy a halálhírét is amiatt keltették, hogy a hatóságok ne keressék.

A címlapi / social media kép illusztráció.