Zajlik a pályázatok kiértékelése a Nemzeti Együttműködési Alapnál

Szalay-Bobrovniczky Vince
Vágólapra másolva!
Szalay-Bobrovniczky Vince, a miniszterelnökség társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a szervezetek támogatásáról és az antiszemitizmus elleni stratégiáról.
Vágólapra másolva!

A politikus a civil szervezetek támogatását illetően elmondta, a miniszterelnökség alatt működő Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) forrásai biztosítottak, a pályázatokat már kiírták, le is zárták azokat. Most zajlik a kiértékelés, és rövidesen értesítést kapnak a civil szervezetek arról, hogy kinek a pályázata jutott támogatáshoz, és mennyihez. Nem csak a miniszterelnökségen, hanem a minisztériumoknál is vannak olyan keretek, ahová a civilek nyújthatnak be támogatási kérelmet. Ugyanakkor az is igaz, jegyezte meg az államtitkár, hogy azzal kell számolni, az eddigi forrás bőséget most, a remények szerint csak egy kis időre, a forrás szűkülés váltja fel.

Ugyanez igaz a különböző zsidó projektekkel kapcsolatban is. A magyarországi zsidó felekezetek természetesen idén is hozzájutnak az egyházi támogatásokhoz, az örökjáradék forrásai is rendelkezésre állnak. Ám ami a nagyobb szabású projekteket illeti, ott a politikus egyelőre nem lát forrásokat. Persze ettől még előfordulhat, emelte ki, hogy az év közepétől egy valóban nagyon fontos projektet, – ha lesz ilyen – támogatni tud a kormány. Most mindenkinek be kell látnia, hogy az ország működőképessége az elsődleges, ezért is kellett átdolgozni az idei költségvetést. A források szűkülésének a válság és az elhibázott szankciós döntések a legfontosabb okai.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.