Ünnepel az egyik legnagyobb hazai márkafüggetlen flottakezelő

Vágólapra másolva!
Meghatározó szereplője a magyar flottakezelő piacnak, miközben top10-es méretűvé nőtt a nemzetközi piaci szereplők mezőnyében. Prémium kiszolgálás immár 20 éve: Next Autó.
Vágólapra másolva!

Húsz évvel ezelőtt indult el a Next Auto története. De az alapvetés nem változott, a folyamatosan bővülő, márkafüggetlen flottával mindig igyekezetek olyan alternatívákat kínálni ügyfeleiknek, amely az üzleti hatékonyságukat javítja, egyben stabilan mozgásban tartja a működésüket, és jól képviseli az értékeiket – olvasható a nextauto.hu oldalon.

A Next Autó a Petrányi Csoport tulajdoni körébe tartozó vállalkozás, ezzel pedig az egyik legnagyobb hazai autópiaci szereplő szolgáltatási portfoliójának a sikeres része. A cégcsoport közös értékei évtizedek óta iránytűként segítik a fejlődést:

Bár egy technológiai, műszaki fókuszú iparágban dolgozunk, nálunk mindig is az emberi értékek vannak központban. A Next Autó működését is a személyes hangvétel, a stabil és hiteles csapat tette sikeressé, mindez ugyanakkor az üzleti szegmensben nélkülözhetetlen profizmussal és megbízhatósággal kombinálva hozta azokat az eredményeket, melyekre évről évre büszkébbek lehetünk. Ez olyan, területükön élen járó vállalatok számára is meggyőző kombináció, mint a Dreher Sörgyárak Zrt., a Criterion Készpénzlogisztikai Kft., vagy az Auchan Magyarország Kft" – fogalmazott Petrányi Zoltán, a Petrányi Autó tulajdonosa.

Forrás: Origo

Next Auto: hogyan tovább?

Persze a Next Autónál nincs megállás. Boros Gábor, a Next Auto vezetője elmondta, az iparág kihívásai ellenére azon vannak, hogy portfoliójuk sokrétűsége ne csökkenjen. A cég nyit a piac kis-középvállalkozói köre felé, és kishaszongépjárműveket a megszokottnál rövidebb időre szóló konstrukcióban is elérhetővé teszik.

Nem akarunk ugyanakkor visszavenni a minket megkülönböztető értékeinkből – telefonos ügyfélszolgálatunk hozzáértő támogatása továbbra is a hét minden napján, 0-24 órában elérhető partnereinknek. Rugalmasságunk, egyben stabil alapjaink pedig a korábbi nehéz gazdasági időszakokhoz hasonlóan tovább növelhetik a bizalmat irányunkba a flottamanagement felé nyitó KKV-k és vállalatok számára” – mondta.

Hozzátette, hogy elkötelezték magukat a flotta zöldítése felé, a haszongépjárművek tekintetében pedig hamarosan érkezik az új, teljesen elektromos Ford Transit. A cég kezelt autóit egymás mellé állítva a sor már szinte átérne Budapesten – még szerencse, hogy a partnerek autóigényei nem sok sorban állásra adnak lehetőséget...