A szakértők elsődleges vizsgálata alapján anyaghiba miatt kialakult műszaki hiba miatt zuhant a Balatonba szeptember 7-én délután egy közel 40 éves rendőrségi helikopter - írta meg a hirbalaton.hu. A benne ülő pilóták nem sérültek meg. A Balaton Fejlesztési Tanács közbiztonsági tanácsosa arról beszélt a tanács legutóbbi ülésén, hogy a gépet rendkívül jó csapatmunkával órákon belül kiemelték.

Ahogy az Origo is megírta, Balatonszéplak-alsónál, Zamárdi közelében zuhant le a rendőrségi helikopter múlt héten, csütörtökön délután, a rendőrségi közlemény szerint egészen pontosan 14 óra 44 perckor. 

A Balatonba esett és el is merült a vízben. 

A parttól nagyjából 300 méterre találták meg az MD 500E típusú gépet, amelynek a legénységét egy közelben tartózkodó hajó mentette ki a vízből. Mint kiderült, mindketten komolyabb sérülés nélkül megúszták a balesetet és becsapódáskor sem sérült meg senki. A helikoptert 19 óra 20 perckor emelték ki a Balatonból, aztán elvitték a kiliti reptér hangárjába. Két rotorja leszakadt. Az egyiket még aznap, a másikat pedig másnap találták meg.

Néhány óra alatt a nulláról, mindenféle előkészítés nélkül, rendkívül jó csapatmunkával sikerült a problémát megoldani. Ha ez megszervezett gyakorlat lett volna, akkor sem sikerülhetett volna ilyen kiválóan"

- idézte a helyi hírportál Jamrik Péter közbiztonsági tanácsos szavait, aki ezután mindenkinek köszönetet mondott, aki a munkában részt vett, vagy bármilyen formában segített benne. Beszámolójából kiderült, hogy még nem mondták ki, pontosan mi okozta a balesetet, de feltehetően anyaghiba miatt alakult ki a műszaki hiba, amely a zuhanáshoz vezetett. Egyelőre vizsgálják az esetet a szakértők. Alkatrészekre szedik a gépet, hogy több anyagvizsgálatot is elvégezzenek rajta. Az viszont tény, hogy egy vízimentési gyakorlaton zuhant le.

Kiemelik a Balatonba zuhant egy rendőrségi helikoptert 2023. szeptember 7-énFotó: Ladóczki Balázs - Origo

Ez egyébként nem egy vízimentésre alkalmas típus, valószínű ennek a típusnak az itteni volt az utolsó bevetése, hiszen vannak már vízből mentésre alkalmasabb gépek is"

- tette hozzá Jamrik Péter, aki arról is beszélt, hogy mekkora szerencséje volt a pilótáknak.

"Számított, hogy az egyikük egy rendkívül képzett pilóta volt, aki egyébként egy betanuló pilótával repült. Szerencsés momentum, hogy kis magasságban történt a műszaki meghibásodás, amitől aztán elkezdett pörögni a helikopter. Ahogy vizet ért, úgy fordult az oldalára, hogy a pilóták ki tudták nyitni az ajtaját, illetve a szélvédő vagy üveg is kitört. Úgy tudtak kiúszni a gépből, hogy semmitől nem sérültek meg.

Mázli volt az is, hogy nem földbe csapódott a gép, ráadásul a Balaton egy iszapos részét találta el, ami tompította a vízbeérést. Nem robbant fel, és a rotor is úgy állt le, hogy nem okozott több problémát.

Mindkét pilótán rajtavolt az automata mentőmellény – ami víz fölötti repülésnél kötelező -, az rögtön ki is nyílt. Szerencsének mondható az is, hogy egy földvári versenyről Siófokra tartó magánszemély két percen belül kimentette őket, és még arra is gondja volt, hogy a helyszínen bedobja a vízbe a hajóján lévő versenybóját, tehát keresni se kellett nagyon az elsüllyedt gépet."

A közel 40 éves MD 500E típusú helikopterből már csak egy üzemel a rendészetnél, miután a másik csütörtökön a Balatonba zuhant.