Demeter Szilárd: Tábori napló

Budapest, 2023. október 23. Katonai tiszteletadással felvonják a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulóján az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2023. október 23-án. MTI/Bruzák Noémi

2023. október 23., hajnal. Úton a reptérre. Kolozsvárra megyek, könyvet adtunk ki az erdélyi '56-ról, hát ott kell lennem a bemutatón. Emlékeznünk kötelesség, mert 1956 nem lezárt múlt. - Demeter Szilárd írása a Mandineren.

A reptéri váróban Schrötter Tibor '56-os hőssel olvasok nagyinterjút, azt mondja:

Vannak dolgok, amiket nem lehet megbocsátani. Nem tudom megbocsátani, hogy a meghurcolások során a feleségem elvetélt a három hónapos magzatunkkal, majd később a minket ért kegyetlenségekbe ő is belehalt. Negyven éven keresztül minket nem tekintettek embernek.

Arra gondolok, hogy tegnap a kisfiammal edzősarkot építettünk a garázsban, miközben a feleségem a nyári ruhákat pakolta el - idillünk elgondolkodtató ellenpontja az interjúból kirajzolódó sorsnak. Életemből csak 14 évet éltem kommunista diktatúrában, gyermekként annyira nem volt tragédia.

Ha majd lesz pénzünk, ugye, megvesszük?

– visszhangzik a gyermeki kérdésem azokból az évekből, ez az a kérdés, amit nem akarok hallani szülőként. Jó életünk van.

Schrötter Tiboréknak ez nem adatott meg, mint ahogyan a szüleimnek sem. Pótolhatatlan évtizedeket rabolt el életükből az embertelen kommunista diktatúra – és ők mégsem adták fel. Mások mellett Schrötter Tiboréknak köszönhetjük a jobb életünket. Ez az első fontosabb emlékeztető október 23-án:

hogy semmi sem természetes, semmi nem jár alanyi jogon.

Nemzedékek egész sora dolgozott és küzdött azért, hogy nekünk jobb életünk legyen. A második emlékeztető: ez a szabadság, amelyben élnünk adatott, nem az „én" szabadságom, nem a „te" szabadságod, hanem a mi szabadságunk.

Egymás nélkül nem lehetünk szabadok, egymásba kapaszkodva is csak akkor leszünk „mi", ha az „ők" alatt a gyermekeinket értjük. Harmadik emlékeztető:

ha a gyermekeink szemén keresztül tudunk nézni a világra (és csakis az az egyetlen helyes nézőpont), akkor látjuk tisztán a feladatainkat.

Mert – és ez a negyedik emlékeztető – ha semmi sem jár alanyi jogon, akkor a jobb élet fenntartása napi választást, döntést és cselekvést igényel. Tennünk kell érte. És értük kell tennünk, nem magunkért. Még ekkor is, minden jó szándékunk, elhatározásunk, tenniakarásunk ellenére – ötödik emlékeztető – sorsunk, sorsuk kivédhetetlenül rosszabbra fordulhat. Miattunk is akár.

Az emberi szabadság képesség a jóra és a rosszra, választhatjuk tehát a rosszat is. A gonosz, tartják régebbi korok bölcselői, az emberi szabadságon keresztül tör be a világba, a gonosz tehát nem valami külső erő.

A gonosz is mi magunk vagyunk. Nem a Sátán húzza meg a ravaszt, nyomja meg a rakéta indítógombját, hanem az ember. És – ez '56 egyik elhallgatott tanulsága, a hatodik emlékeztető – az az ember nem föltétlenül idegen.

Schrötter Tibort nem idegenek verték és kínozták, hanem olyan magyarok, akik mást gondoltak a világról, mint ő. Lehet nézni az uniformist is, de az egyenruhában egy magyar ember parancsolt, magyar ember hajtotta végre az ukázt, magyar pribékek kínoztak magyarokat. Ők is beletartoznak a „mi"-be. Tehettek volna másként? Tehettek volna, bizony.

Azt a parancsot nem volt muszáj kiadni, mint ahogyan végrehajtani sem. Volt választásuk. Ezért bűnösök. Nekünk is van választásunk. Szabadok vagyunk a jóra és a rosszra.

1956-os hőseinknek a leglényegesebb tanítása az, hogy még akkor is választhatjuk a jót, ha lehetetlennek tűnik a megvalósítása.

Még akkor is, ha fizikailag retorziók érnek érte. Még akkor is, ha belehalunk. 1956 örökségeként Magyarország ma szabad ország. Ma senkinek nem verik le a veséjét a karhatalmi erők, ha mást mert mondani a világról, mint a kormányzó politikai értékközösség, senkit nem zárnak börtönbe, mert másként gondolkodik.

Aki tehát azt állítja, hogy Magyarországon diktatúrában élünk, az relativizál. 1956 fényében ez a vád nem más, mint hőseink emlékének meggyalázása.

Kolozsvár. Éltem itt egykoron hét évet, de ez a város már nem az a város. Nincsenek már trikolor padok és szemetesek, a főtér is megszépült. Talán az 1989-es forradalom hősei sem haltak meg hiába. A vérrel megváltott szabadság tartósabb és élhetőbb, mint a pénzen megvásárolt. Ha ezt megértjük, akkor Közép- és Kelet-Európa valóban kilábalhat az önmaga okozta kiskorúságból, és mer szabadon élni.