Ajánló a HírTV Radar című műsorából

HírTV Radar
HírTV Radar
Vágólapra másolva!
Összefoglaljuk és ajánljuk a HírTV Radar című műsorának mai tartalmát. 17:30-kor kezdődik a riportműsor, de egy órás, késleltetett formában is nézhető, egyébként izgalmas témákkal és megközelítéssel próbál a hétköznapi embereknek segíteni olyan problémák feltárásával és megoldásával, amelyek a nagyközönséget érintik.
Vágólapra másolva!

MÉG MINDIG VESZÉLYT JELENT A SERTÉSPESTIS - Afrikai sertésláz vagy sertéspestis. Így nevezik a vaddisznókat és házi sertéseket fenyegető vírusos betegséget. A vírus mára megjelent Európán kívül megjelent Afrikában és Ázsiában is, ezzel nagy csapást mérve az országok állattenyésztőire. Hogy hazánkra mi jellemző a vírus kapcsán, azt máris mutatjuk.

VULKÁNKITÖRÉSEK EURÓPÁBAN - 2023 decembere óta jelenleg már a harmadik rövidebb vulkánkitörés zajlik Izlandon, a Reykjanes-félszigeten, és a hatodik 2021-től számítva. A tudósok azonban úgy vélik, hogy ez csak a kezdete egy olyan rendkívül aktív vulkáni tevékenységnek, amely évtizedekig vagy akár évszázadokig is eltarthat.

REKORDNYEREMÉNY - Az ötös lottó történetének legnagyobb összege vár gazdára. Az ötös lottón 29 hete nem volt telitalálatos, amiatt 6,45 milliárdra nőtt a megnyerhető összeg és már a szomszédos országokból is sokan átjárnak ikszelni. 

DUDÁLÓ AUTÓKRA ÉBREDNEK AZ ÚJPALOTAIAK ESTÉNKÉNT – Egymás parkoló autóit tologatják az Újpalotai panelházak lakói. A magyarázat egyszerű: túl sok a személygépkocsi, de túl kevés a férőhely a toronyházak előtt, ezért a a parkolás csakis több sorban megoldható.

SZINKRONKORCSOLYA - Javában készül a szinkronkorcsolya válogatott az áprilisi világbajnokságra. 16 embernek kell zenére összehangoltan egy rövid programot és egy szabad programot, különböző nehézségi szintű formákat, alakzatokat kell bemutatni.

LETETTÉK AZ ESKÜJÜKET A TÉLI SIKETLIMPIÁRA UTAZÓK - Letették az esküjüket a 20. Téli Siketlimpiára utazó magyar versenyzők. A kb. 600 sportolóból 17-en képviselik majd a piros-fehér-zöld zászlót a törökországi Erzulumban, mégpedig sakkban és curlingben. A vezetőség titokban érmet remél.. :)

KÜLÖNLEGES GYŰJTŐSZENVEDÉLY - A Radarban sok olyan embert mutattunk már be, akiknek valamilyen érdekes, különleges gyűjtőszenvedélye van. Akiről azonban a következő riport szól ezek között is kuriózumnak számít a hobbija. A Villányban élő Tóbiás Krisztián ugyanis karácsonyfadíszeket gyűjt. Tudomása szerint a világon neki van a 4. legnagyobb dísz kollekciója, lakásában több mint 11 ezer darabot tárol.

A TÖKÉLETES RÉTES NYOMÁBAN - Egy híres édesség, aminek sokan félnek nekikezdeni. Ez nem más, mint a hagyományos húzott rétes. A számtalan variációról és a lehelet vékony tésztáról ismeret desszert készítésének titkaiba leshettünk be a Tisza-tó partján, a Poroszlói Rétesházban.

ARTRA VALÓ - Hatodik éve foglalkozik az Art-ravaló program állami gondoskodásban felnevelkedett fiatal felnőttekkel egy 9 hónapos ingyenes képzés keretében, amit a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács is támogat.  Sőt! Az ART-RAVALÓ projekt az Európai Bűnmegelőzési Konferencián 2022-ben a legjobb kelet-közép-európai projekt elismerését nyerte el. Jöjjenek velünk a Józsefváros kesztyűgyárba!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!