Egy tatabányai összejövetelen rúgta hasba feleségét egy férfi, majd életveszélyes sérülésekkel hagyta magára

ököl, erőszak, verés, sérülés
A férfi először ököllel ütötte anyja élettárást, majd egy szekrény ajtóval és egy seprűnyéllel vert kis híján halálra.
Vágólapra másolva!
A férfi és felesége egy étteremben tartott baráti összejövetelen részegen összeveszett, ami addig fajult, hogy a férfi teljes erőből hasba rúgta, majd magára hagyta a nőt. Az asszony életveszélyes sérülésékkel került kórházba.
Vágólapra másolva!

A pár december 30-án estétől egy tatai étteremben szórakozott barátaival, melynek során 

mindketten sok alkoholt ittak és összevesztek. A vita addig fajult, hogy a férfi mérgében lesöpörte az asztalukon lévő poharakat a földre, amelyek összetörtek.

 A rendezvény hajnal 3-kor ért véget, a társaság kiment az étterem elé, és taxit hívott. A házaspár még itt is folytatta a veszekedést, szitkozódást. A nő leült a parkoló szélén lévő szegélyre, a vádlott pedig elindult gyalog az ellenkező irányba, miközben továbbra is kiabáltak egymással. A vita hevében a nő felállt, és a férfi felé indult, aki észlelte ezt, 

odament a nőhöz, tiszta erőből hasba rúgta, amitől a nő a földre esett. A férfi ezután magára hagyta az asszonyt, és elindult gyalog Tatabányára. Az életveszélyesen megsérült nőhöz a barátok hívtak mentőt.

 Miután kórházba vitték, azonnal megműtötték, csak ennek köszönheti, hogy életben maradt. Ezután 6-8 hét telt el, mire teljesen felépült.

A bíróság ma hozott ítéletet az életveszélyes testi sértéssel vádolt férfi ügyében. 

2 év, 4 évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki vele szemben,

 melynek tartamára pártfogó felügyeletét rendelte el. A bíróság emellett előírta, hogy a férfi nyilvános helyen nem ihat alkoholt, illetve a pártfogó irányításával vegyen részt indulatkezelési tréningen. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a férfi és ügyvédje tudomásul vették az ítéletet.

Ahogyan korábban megírtuk, szintén életveszélyes sérüléssel végződött egy nagyhalászi házaspár veszekedése. A férfi egy kést dobott az asszony felé, ami beleállt a hátába. Egy migráns férfi pedig féltékenységből támadt feleségére, és úgy megverte a nőt, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett. Ugyanezt tette volt barátnőjével egy budapesti férfi, mert nem tudta elfogadni, hogy a nő véget vetett a kapcsolatuknak. Egy hódmezővásárhelyi férfi pedig részegen verte félholtra élettársát.

Forrás: Tatabányai Törvényszék

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!