Elmenekült a felelősségre vonás elől a pedofilokat mentegető riporter, távozik az ATV-ről

Vágólapra másolva!
Fegyelmi eljárást indított az ATV az egyik munkatársával, Somos Andrással szemben, miután az egyik adásban egészen meghökkentő, pedofilmentegető kijelentéseket tett. A mérsékelten népszerű riporter, aki eddig is leginkább nyakatekert jogászkodásával próbált figyelmet kelteni, elmenekült az eljárás, és a kirúgás elől, bejelentette, hogy távozik.
Vágólapra másolva!

Távozik az ATV-től Somos András. A riporter a közösségi oldalán jelentette ezt be, miután az ATV Szigorlat című műsorának keddi adásában súlyos kijelentést tett a pedofíliával kapcsolatban. 

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, Somos vendége Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke volt, akivel a beszélgetés első perceiben előkerült a pedofília témája. Ennek kapcsán Somos a pedofília miatt elítélt Kaleta Gáborral kapcsolatban ezt mondta:

 

De ő nem volt pedofil.

Márki-Zay Péter visszakérdezett: – Miért nem volt pedofil? – Somos azt válaszolta: – Azért, mert olyan képeket nézegetett, amelyeken kiskorúak szerepelnek, ez nem pedofil-bűncselekmény - írta meg a Mandiner. A gondolatmenet egészen abszurd. hiszen pedofil felvételek birtoklása nyilvánvalóan pedofília. 

Az adás után

az ATV elhatárolódott a riportertől, és fegyelmi eljárást indított.

A műsor után Somos azzal mentegetőzött, hogy "feleslegesen jogászkodott". A riporter eddig is szívesen kérkedett azzal, hogy jogász végzettsége van, néhány nappal ezelőtt például egy ismert baloldali ügyvéddel készült interjú alatt Gyárfás Tamás büntetőügyében azzal hivalkodott, hogy tudja, mi az a polgári perrendtartás - aminek semmi köze egy büntetőügyhöz - majd azt a nevetségesen bennfenteskedő kérdést tette fel az ítélet indoklásával kapcsolatban: "akkor ez iratellenes?".

A Mandiner megkeresésére Réti Dóra, az ATV-csoport sajtófőnöke azt válaszolta még korábban:

Néhány napot vesz igénybe a fegyelmi eljárás. Az ATV és Somos András kölcsönösen abban maradtak, hogy ezalatt az idő alatt nem vezet műsort.

Somos szerdán aztán bejelentette, hogy 

visszalép a televíziózástól, és kilép az ATV-ből. Nyilvánvalóan elmenekült a kirúgás elől.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!