Hamarosan az Egyesült Államokba utazik a négy magyar űrhajósjelölt

Hamarosan az Egyesült Államokba utazik a négy magyar űrhajósjelölt.
Vágólapra másolva!
A Hungarian to Orbit (HUNOR) magyar űrhajósprogram négy magyar űrhajósjelöltjével - Cserényi Gyulával, Kapu Tiborral, Schlégl Ádámmal és Szakály Andrással - hangzott el beszélgetés felkészülésükről vasárnap délután a Kossuth Rádió Irány az űr című műsorában.
Vágólapra másolva!

A kiképzés harmadik fázisában a jelöltek szakmaspecifikus ismereteket szereznek például a nemzetközi űrállomásról, és bekapcsolódnak a kutatás-fejlesztési munkába is.

Már mind a négyen megszerezték a kisrepülőgépes szakszolgálati engedélyüket, novemberben műrepülő gyakorlatot is végeztek, fizikai felkészülésük során úszóedzéseken vesznek részt, és dietetikus követi nyomon táplálkozásukat.

Hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol további képzések várnak rájuk

Az egyik legfontosabb a centrifugaképzés lesz, amelynek során szimulálni fogják, hogy pontosan milyen erőhatások érik az embert a felbocsátás során. Ezen kívül az űrállomás moduljaival, eszközeivel ismerkednek meg egy életnagyságú modell segítségével, de a mikrogravitációs környezetben való elsősegélynyújtásra is kiképzik őket.

A műsorban beszéltek arról is, hogy a harminc napos tartózkodás idejére tervezett tudományos kísérleteket nemsokára elkezdik betanulni. Ezek egy részének a közelmúltban zárult le a pályázata, így még zajlik a kiválasztás és a döntés arról, hogy pontosan melyek kerülnek a programba - hangzott el a műsorban.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!