Ma a van a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Családok és emberi életek százezreit tette tönkre a kommunista diktatúra, utána özvegyek, árvák, megnyomorított életek és egy tönkretett ország maradt – írja a Fidesz a hivatalos közösségi oldalán.
Mi, akik ma egy szabad Magyarországon élünk, soha ne feledjük, hogy magyar emberek ezrei adták és tették kockára életüket ezért a szabadságért!
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is bejegyzésben emlékezik meg a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjáról.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK
Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. 1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselő hozzávetőleg kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után pár évvel, 1959-ben, 51 évesen halt meg.