Marketplace-csalássorozat: 16 évesen úgy döntött, embereket fog átverni, hogy pénzhez jusson

facebook, marketplace, marketplace csalás sorozat
Marketplace csalás sorozat áldozatai lélegezhetnek fel
Vágólapra másolva!
Az elmúlt időszakban megnőtt azoknak az internetes csalásoknak a száma, amikor a csalók a közösségi oldalakon vadásznak áldozataikra. A rendőrség nemrég egy olyan csalássorozat végére tett pontot, amely során majdnem 150 átverést követett el egy fiatal pár.
Vágólapra másolva!

2020-ban egy akkor 16 éves lány és a 20 éves barátja úgy döntött, hogy internetes csalásokból fognak megélni. Rövid időn belül egy Marketplace-csalássorozat főszereplői lettek. A Facebookon különböző felhasználó neveket használtak és kizárólag üzenetben kommunikáltak, telefonon nem lehetett őket elérni. 

internetes csalás, marketplace csalás sorozat, illusztráció
Marketplace-csalássorozat elkövetőit fogta el a rendőrség
Fotó: pixabay.com

Számos terméket, például ruhákat, cipőket, divatos kiegészítőket, hirdettek, nagyon olcsón, amiből általában még alkudni is lehetett, így a gyanútlan vevők boldogan utalták el a kért összeget a megadott számlaszámra, majd vártak a termékre, ami sosem érkezett meg. 

Amikor a vevők megelégelték a várakozást és rájöttek, hogy internetes csalók áldozatai lettek, feljelentést tettek. 

A  páros összesen 146 embert vert át. Ezzel több mint egymillió forintra tettek szert, amit fel is éltek, most azonban a ráckevei rendőrök február elején befejezték az eljárást ellenük, az iratokat vádemelést javasolva továbbították az ügyészségnek.

Hogyan lehet megelőzni, hogy Marketplace-csalássorozat áldozatává váljunk? 

Ahogyan minden internetes csalás esetében, úgy a facebook csalásoknál is, az internethasználók számára az a legfontosabb, hogy legyenek szkeptikusak és folyamatosan maradjanak éberek. Az ESET szakértőinek tíz tippje segít abban, hogy ne legyünk marketplace átverés áldozata:

  • Vásárlás előtt ellenőrizzük az árucikkeket, és csak helyi eladóknál vásároljunk.
  • Mindig nyilvános helyen történjen az átadás-átvétel, lehetőleg jól megvilágított helyen, a nappali órákban. A benzinkutak, bevásárlóközpontok további előnye, hogy ott biztonsági kamerák is működnek.
  • Ellenőrizzük az eladók/vásárlók profiljait, a felhasználói értékeléseket, és gyanakodjunk, ha a profilokat csak nemrég hozták létre, vagy túl rövid idő alatt gyanúsan sok pozitív értékelést látunk.
  • Keressünk rá a termékek eredeti árára, és ha ennél jelentősen alacsonyabb áron kínálják a Marketplace-en, legyünk gyanakvóak, mert az árucikk hamisítvány, lopott vagy hibás lehet.
facebook, marketplace, marketplace csalás sorozat
Marketplace csalás sorozat áldozatai lélegezhetnek fel
Fotó: NurPhoto via AFP/Jaap Arriens/NurPhoto/Jaap Arriens 
  • Óvakodjunk a nyereményjátékoktól, és ezen a címen soha ne adjuk ki személyes adatainkat.
  • Válasszunk biztonságos fizetési módokat (PayPal, Facebook, Checkout), mivel ezek lehetőséget biztosítanak a visszatérítésre. Az ajándékkártyákat, átutalásokat, és az olyan fizetési szolgáltatásokat, mint a Venmo vagy a Zelle, előszeretettel használják a csalók.
  • Csak a Facebookon egyeztessünk – a csalók szeretik átterelni a beszélgetést egy másik platformra, ahol könnyebben átverhetik az embereket, és esetleg megakadályozhatják, hogy vitassák a tranzakciókat. Ha maradunk a Facebookon, akkor minden kommunikáció itt naplózódik, ami később jól jöhet bizonyítékként.
  • Soha ne adjunk fel csomagokat előre, az ellenérték kifizetése előtt. Kivétel itt a Foxpost és egyéb hasonló pénzkezelő csomagautomatás megoldások, amelyek garantálják, hogy a vevő csak a fizetés után veheti át a csomagot.
  • Figyeljünk a termék listaárának változásaira, valóban akciós-e az akciósnak mondott ár.
  • Soha ne küldjünk kétlépcsős azonosítási kódokat állítólagos leendő vásárlóknak, idegeneknek, ismeretleneknek. Ezek a kódok a mi saját biztonságunkat szolgálják, csak ránk tartoznak, ezért tilos azokat bediktálni, továbbküldeni, másokkal megosztani.
  • Ha mégis bekövetkezik a legrosszabb, és csalást gyanítunk, jelentsük az eladót.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!