Itt a nagy magyar-svéd megállapodás: új Gripenek jönnek Magyarországra

Orbán Viktor fogadta a svéd miniszterelnököt, OrbánViktor
Budapest, 2024. február 23.A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Ulf Kristersson svéd miniszterelnököt a Karmelita kolostorban 2024. február 23-án.MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
Budapestre érkezett Svédország miniszterelnöke, a téma Magyarország és a skandináv ország védelmi és biztonságpolitikai együttműködése. Orbán Viktor és Ulf Kristersson bejelentette, hogy négy új Gripen gép érkezik Magyarországra.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor kormányfő arról beszélt, hogy eredményes megbeszélésen vannak túl a svéd féllel. Egy hosszú folyamat végállomása a mostani, ami a bizalom helyreállításáról szólt - tette hozzá.

 Sikerült tisztázni a jószándékainkat.

A magyar külpolitika alapelve, hogy barátokat kell gyűjteni, és minden országgal arra törekszünk, hogy keressük a közös pontokat - mondta a miniszterelnök. Ritka alkalom, hogy Svédország kormányfője Magyarországon jár. Orbán Viktor köszönetet mondott a svédeknek az 1956-os magyar menekülteken való segítésért és a befogadásukért. Svédország a döntő partnerünk volt az uniós csatlakozás során - tette hozzá. Svédország a gyorsabb bővítés mellett érvelt, és az áttörést is a svéd elnökség érte el - emlékeztetett a magyar kormányfő. 

A jelen is jól néz ki: a kereskedelmi együttműködés egy sikertörténet, mára 3 milliárd eurós érték felé halad a két ország közti kereskedelmi forgalom. Az atomenergia területén is jó az együttműködés, és a svédek is részt vesznek a paksi bővítésben.

Négy új Gripen érkezik

Orbán Viktor közölte, hogy a mostani tárgyalások középpontjában a katonai képességek fejlesztése állt. Most meghosszabbították, és ki is egészítették a korábbi Gripen-szerződést. 

Négy új géppel bővül a magyar légiflotta.  


Megállapodtak arról is, hogy kiképzés területére is kiterjesztik az együttműködést. Ami igazán fontos, hogy létrejött egy megállapodás a Saabbal, hogy a kutatás-fejlesztés területén is lesz egy beruházás - tette hozzá. 
Az uniós soros elnökségről azt mondta Orbán Viktor, hogy a korábbi svéd elnökség segíti a magyar elnökséget. A közös biztonság és védelempolitika területén képes a támogatni Svédország a magyar uniós elnökség prioritásait.  

Orbán Viktor kérdésre elmondta, hogy a NATO-tagság lényege, hogy a szerződő felek azt biztosítják, hogy készek harcolni a másik függetlenségéért. Úgy látja, hogy a NATO-ban is képesek lesznek a korábbi bizalmat újjáépíteni. 

Volt mindig is egy védelmi együttműködés a két ország között, ami még a 2000-es évek elején született, és ezt most megújítottuk. 

 

Orbán Viktor kérdésre elmondta, hogy úgy döntött, hogy megtartják a magyar önálló légvédelmi képességet. Nemcsak fenntartjuk, hanem egy nagysággal megnöveljük a magyar légtérvédelmet. Elkötelezettségünk a NATO iránt ezzel most megerősödik - tette hozzá. A hazai honvédelmi ipar fejlesztése most kezdődött. Svédország még nagyon messze van tőlünk, de bízunk benne, hogy sikerül később elérni a svéd szintet - mondta egy másik kérdésre a magyar kormányfő. 

 

Kristersson: A Gripen az egyik legjobb svéd termék

Nagyon jó beszélgetést folytattunk a magyar uniós elnökségről, és a biztonsági és védelempolitika területéről - mondta Ulf Kristersson. A svéd miniszterelnök rámutatott, hogy a Gripen az egyik legjobb svéd termék a NATO számára. 180 svéd cég működik Magyarországon, és ezek a cégek 70 ezer embert foglalkoztatnak. Kristersson arról is beszélt, hogy az EU hosszú távú stratégiája is szóba került. 14 gépet lízingel Magyarország, és ezek a gépek magyar tulajdonba kerülnek 2026-tól. Most négy új gépet vásárol Magyarország - tette hozzá. 

A versenyképesség és a belső piac esetében a két ország együttműködése az EU-ban is folytatódni fog. 

 

Nem formalitás a NATO-tagság elérése, és ennek része volt a mostani bizalmi viszony újjáépítése is, mivel a magyar parlament magyar szempontok alapján dönt - mondta kérdésre Kristersson. 

Megállapodások

Két megállapodást írt alá a magyar és a svéd kormány: a két megállapodás a Gripenek bérlésének a feltételeinek a módosításáról szólt, és az ahhoz kapcsolódó logisztikai eszközök támogatásáról. 

Pénteken érkezett Budapestre Ulf Kristersson, Svédország miniszterelnöke Orbán Viktor kormányfő meghívására. A találkozó témája Magyarország és a skandináv ország védelmi és biztonságpolitikai együttműködése, valamint a magyar soros EU-elnökségre történő felkészülés volt. 

Orbán Viktor fogadta a svéd miniszterelnököt, OrbánViktor
Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Ulf Kristersson svéd miniszterelnököt a Karmelita kolostorban 
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Értékrendbeli különbségek vannak Magyarország és Svédország között, de ezek kezelhetők – jelentett ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A kormányfő kifejtette: voltak függőben lévő katonai, fegyverzeti kérdések, és azt mondta a kormánypárti frakciónak, érti az ellenállást és indokoltnak is tartja, de adjanak időt számára a bizalom kiépítésére. Többször is beszélt a svéd miniszterelnökkel, és ennek a folyamatnak a lezárása történik meg pénteken Budapesten.

Orbán Viktor közlése szerint az összes függőben lévő ügyet elrendezik, kötnek hadiipari, katonai megállapodásokat, és a katonai együttműködésről is lefektetnek néhány döntést és irányt.

 

A miniszterelnök rámutatott: azt el kell fogadni, hogy nem vagyunk egyformák. Svédország más értékek szerint rendezi az életét, mint Magyarország. Magyarország egy keresztény kultúrájú ország, a keresztény értékek alapvetőek a társadalmunkban – mondta.

Mi egy családközpontú ország vagyunk, és azokat a modern konfigurációkat, amelyek Európában elterjedtek, a magyarnak nem veszi be a gyomra

– fogalmazott a kormányfő, aki kiemelte: Magyarország békepárti, míg Svédország háborúpárti az orosz–ukrán konfliktusban.

Hétfőn szavaz az Országgyűlés

A Fidesz–KDNP balatonalmádi frakcióülése utáni sajtótájékoztatón Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: sikerült a kormánypárton belül elhallgattatni a Svédország NATO-csatlakozását ellenzőket. Hozzátette, hogy

a svéd miniszterelnök mai látogatása és az elmúlt napok előzetes egyeztetései jó irányba vitték el a két ország kapcsolatát.

„Ez volt az a néhány gesztus, amelyekre vártunk” – jegyezte meg, hangsúlyozva, attól nem tart, hogy ne menne át a ratifikáció az Országgyűlésben, mert ezt előreláthatólag az ellenzéki frakciók is támogatják majd.
 


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!