Nagy Ervin: A baloldalnak taktikai érdeke lenne, hogy Varju László és Fekete-Győr András lemondjon

varjulászló, Varju László
A bíróság elítélte Varju Lászlót.
Vágólapra másolva!
Nehéz helyzetbe hozza pártját Varju László és Fekete-Győr András – mutatott rá a XXI. Század Inzézet elemzője a két baloldali politikus elítélése kapcsán. Nagy Ervin úgy véli, a következménynélküliség ráragad a baloldalra, ami kiváló támadási felületet biztosít, és a bizonytalan szavazókat is elriasztja. Szerinte az ilyen ügyek gátjai a baloldal térnyerésének, a választói bázis növekedésének, így nem „csupán” morális, hanem taktikai hiba is a politikai verseny élvonalában tartani ezeket a politikusokat - írta meg a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

– Varju László és Fekete-Győr András is méltatlanná vált arra, hogy megtartsa képviselői mandátumát – jelentette ki a Magyar Nemzet megkeresésére a XXI. Század Intézet elemzője. Nagy Ervin úgy véli, morálisan és politikai szempontokat is figyelembe véve mindketten akkor járnának el helyesen, ha lemondanának képviselői helyükről, hisz a saját pártjuknak, illetve az ellenzéki oldalnak is tehertételévé váltak. 

Sőt, mivel a pártok már a júniusi dupla választásokra koncentrálnak, így hatványozottan igaz, hogy a baloldal érdeke lenne, hogy ilyen súlyos botrányok ne nehezítsék a kampányukat.

– hangsúlyozta.

– Főleg úgy, nagy a kontraszt a jobboldallal szemben, ahol a politikai hibáknak és bűnöknek egyértelműen komoly következménye van – mondta. Azonban hangsúlyozta: a két ügy annyiban eltér, hogy 

Fekete-Győr András esetében még van egy fellebbviteli beadvány, míg Varju esetében az ítélet egy része viszont jogerős.

A Momentum egykori vezetője így hivatkozhat arra, hogy meg kell várni a jogerős ítéletet, de az ügy komolyságát tekintve, illetve aki látta a felvételeket, amin a politikus füstgránátot dob a rendőrök felé, annak mindez csak olcsó jogászkodásnak tűnik, nem egy tisztességes politikai magatartásnak. 

Fekete-Győr taktikai szempontból – ha már nem akarja becsülettel vállalni tettéért a felelősséget – legalább annyit tehetne, hogy a jogerős ítéletig egyet hátralép

– mondta. Az elemző hozzátette: de úgy tűnik, hogy inkább a nevetséges magyarázkodást választja, hivatkozik a sportolói múltjára és abszurd módon arra, hogy milyen pontosan tud dobni, és hogy ő nem a rendőröket célozta meg, majd áldozati pózba helyezkedik és kormányt hibáztatja, ami totálisan hiteltelen.

– Varju László jogerős ítélete miatt viszont a parlamentnek meg kell tárgyalnia, hogy fennáll-e az összeférhetetlenség – emlékeztetett Nagy Ervin. Szerinte mivel közügyektől nem tiltotta el a bíróság, így automatikusan nem veszti el a mandátumát, de az országgyűlésnek kötelessége megvizsgálni és adott esetben megállapítani a képviselő összeférhetetlenségét, így 

Varju mandátuma a tavaszi ülésszakban valóban veszélybe kerül.

A baloldalon nincsenek következmények

– A Demokratikus Koalíció esetében, mint általában a 2010 előtti balliberális oldalon, a következménynélküliség megszokottá vált, ám úgy tűnik, hogy az új generáció is ebben a közegben szocializálódott és követi az elődöket – jelentette ki Nagy Ervin. 

Emlékeztetett Horn Gyula pufajkás múltjára, Gyurcsány Ferencnél őszödi beszédére, amelyen a  hazugságokért és rendőrterrorért várta a közvélemény többsége, hogy felelősségteljesen jár el a politikus és lemond a tisztségéről, ám egyik esetben sem történt meg. 

Ezért is volt legitim 2010 előtt Fricz Tamás állítása, hogy Magyarország következmények nélküli ország. 2010 óta viszont látjuk a politikai versengés kettősségét. 

– emlékeztetett Nagy Ervin, majd rámutatott:

a jobboldalon van következménye a hibáknak és bűnöknek, a baloldalon nincs.

– Ez igaz az új generáció, így Karácsony Gergely és a még fiatalabb Fekete-Győr András esetében. Az általuk fontosnak és követendő mintának tartott Nyugaton, egy főpolgármester, ha hazudik a nyelvvizsgájáról, abba vagy belebukik, vagy önként távozik, ahogy a rendőrökre rátámadó képviselő sem kezd áldozatként hivatkozni önmagára, és a bíróságot vádolni, hanem visszaadja mandátumát – mondta. Hozzátette: 

a mai baloldal ebben a kérdésben közelebb áll a posztkommunista múltjához, mint a Nyugathoz.

A Momentumnak jelen esetben különösen komoly kárt okoz az ügy – szögezte le az elemző. Rámutatott: Donáth Anna Gyurcsányékkal szemben határozza meg – legalábbis szóban – a párját és arról, hogy a hazugságkultúrája helyett ők az igazságkultúráját képviselik, hogy ebben többek, mint a 2010 előtti baloldal. 

– Fekete-Győr András botránya, de ide vehetjük a Cseh Katalinhoz köthető céghálózattal kapcsolatos OLAF-vizsgálatokat és Hajnal Miklós hazugságát a diplomájáról mind-mind éppen azt mutatják, hogy 

a Momentum morálisan nem különbözik A Demokratikus Koalíciótól, semmiféle morális előnyük nincsen.

– jelentette ki Nagy Ervin.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!