Öt éve ígért kórházat Újpestnek Trippon Norbert és Déri Tibor, semmi sem lett belőle

tripponnorbertvarjulaszlo
Trippon Norbert és Varju László
Fotó: Facebook/Varju László
Vágólapra másolva!
A 2019-es kampányban a baloldal mostani jelöltje, Trippon Norbert Varju Lászlóval közösen vágta le a lakatot az Árpád Kórház kerítéséről, a kampány kirakatába helyezett Déri Tibor pedig egyfajta spirituális gyakorlatként fogta fel az infrastruktúra fejlesztést és azt kérte, „higgyetek benne: Újpestnek kórháza lesz!”. Azóta kiderült, hogy a baloldal ígéreteit elhinni kevés, semmi sem valósult meg az ígéretből.
Vágólapra másolva!

Újpest árnyékpolgármestere, Trippon Norbert, aki eddig a háttérből irányította a kerületet, a sajtóhírek szerint idén már személyesen méretteti meg magát a választásokon. Ugyanakkor 5 évvel ezelőtt is szerves része volt az akkor még ellenzékből folytatott kampánynak, hiszen hamar kiderült, hogy az akkor még momentumos jelölt, Déri Tibor mögött valójában már akkor a jelenlegi alpolgármester volt az ellenzék vezérének, Gyurcsány Ferencnek a kiszemeltje. 

Mint ilyen, gyakran úgy folyt bele a polgármesteri kampányba – majd később a városvezetésbe–, hogy nehéz volt eldönteni, pontosan ki is a baloldali konglomerátum polgármestere – írja a Pesti Srácok.

karacsonygergely, tripponnorbert, úpest
Karácsony Gergely és Trippon Norbert 2023 decemberében
Fotó: Facebook/Trippon Norbert

Nem meglepő hát, hogy 2019-ben Trippon volt az, aki Varju László országgyűlési képviselővel közösen levágta az Árpád Kórház kapuját lezáró lakatot, miközben felváltva ígérték meg, hogy ha hatalomra kerülnek, Újpestnek kórháza lesz. Négy és fél évvel később, 4 hónappal a ciklus vége előtt azonban világossá vált, hogy ez nem volt egy valós ígéret, az épület ügyében ugyanis egy szalmaszálat sem tett keresztbe a baloldali városvezetés.

Ahogy arról az Origo is beszámolt korábban, az újpesti egészségügy történetéhez hozzátartozik, hogy a Demszky-féle főváros teljesen elhanyagolta az általa fenntartott kórházakat, míg a Gyurcsány-kormány 2007-ben bezáratott kulcsfontosságú fekvőbeteg osztályokat Újpesten, amelyek együtt az intézmények teljes ellehetetlenüléséhez vezettek. 

Trippon Norbert kétszer is tehetett volna lépéseket az újpesti kórház ügyéért, hiszen 2007-ben, a bezárások idején is alpolgármester volt, viszont sem akkor, sem a mostani ciklusban nem volt fontos neki a kórház ügye. 

A rendszerváltást követően egészen 2011-ig a főváros irányítása alá tartoztak a kórházak. Amelyeket a Demszky-éra 20 éve alatt teljesen elhanyagolt a városvezetés. Az egyes kórházi osztályok felújításának, fejlesztésének a hiánya a fekvőbeteg-intézmények fokozatos ellehetetlenüléséhez vezetettek. A Gyurcsány-kormány időszakában számos kórházat és kórházi osztályt szüntettek meg az ország több pontján is, és így építették le Újpesten is a fekvőbeteg-ellátást is, osztályról osztályra. Ugyanis a kórház egy komplex intézmény, ahol az egyes osztályok egymással összehangoltan működnek.

Újpesten is hasonló események zajlottak le: a baloldali kormányok idején, osztályról-osztályra szüntették meg a fekvőbeteg-ellátást a kerületben.

2007-ben számos olyan kulcsfontosságú kórházi osztályra került lakat, amely aztán erősen hozzájárult az egész intézmény ellehetetlenüléséhez. Így került többek közt az Újpesti Árpád Kórház is a tönk szélére.  Trippon Norbert 2006 és 2010. között alpolgármesterként dolgozott Újpesten, ráadásul annak az MSZP-nek a színeiben látta el feladatát, amelyik akkor a kormánypártját és fővárosi városvezetését is adta az országnak. Azonban sem akkor, kormánypárti, sem most, kerületvezető politikusként nem lépett fel a kórházért. Adódik a kérdés, hogy ismét elég-e annyit mondani a választóknak, hogy higgyetek benne: Újpestnek kórháza lesz!

Vagy júniusban számon kérik az üres hitegetést az újpestiek.