Szijjártó Péter: A V4-nek történelmi érdemei vannak

szijjártópéter, Szijjártó Péter
Fotó: MARTON_KIRALY
Vágólapra másolva!
A Visegrádi Négyeknek (V4) történelmi érdemei vannak, s az aktuális európai folyamatok miatt nagy szükség is lesz a szoros közép-európai együttműködésre egy sor veszélyes brüsszeli döntés megakadályozása érdekében - írta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter azt is hozzátette: végre hosszú, túl hosszú idő után újra összeülnek a visegrádi miniszterelnökök, ezúttal Prágában.
Vágólapra másolva!

A V4-nek történelmi érdemei vannak, s ha elnézem az aktuális európai folyamatokat, nagy szükség is lesz a szoros közép-európai együttműködésre egy sor veszélyes brüsszeli döntés megakadályozása érdekében

- fogalmazott. Hozzátette, hogy csak együtt akadályozhatjuk meg az illegális migránsok kötelező szétosztását, a gazdáinkat tönkretevő silány ukrán gabona beáramlását, a versenyképességünket tönkretenni képes adóemeléseket kikényszeríteni akaró adóharmonizációt és a nukleáris energia ideológiai alapú diszkriminálását. 

Persze, másként ítéljük meg az ukrajnai háborúra adott európai válaszstratégiát és a béke kérdését, de mi ezzel együtt készen állunk az együttműködés folytatására azokon a területeken, amelyeken nemzeti érdekeink egybeesnek

 - írta Szijjártó Péter.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!