Segíthetett az újbudai pedofilnak menekülni Gyurcsány polgármestere - mikor mond le és tűnik el a közéletből? - videó

Vágólapra másolva!
Mindent elkövethetett a Gyurcsány-párti László Imre és az újbudai baloldali vezetés, hogy eltussolja az óvodai pedofilügyet. Mindezt a feltételezések szerint azért, mert a kisfiúkat zaklató pedofil férfi anyja vezető beosztásban van a polgármester mellett. Gyurcsány egyik kedvenc polgármesterének már a botrány kirobbanása után le kellett volna mondania, és eltűnnie a közéletből, de még mindig a helyén van.
Vágólapra másolva!

Hatalmas pedofilbotrány robbant ki a Gyurcsány Ferenc egyik leghűségesebb szövetségese, a 77 éves, a kommunizmusban a mindenki által megvetett sorozóorvosi beosztásban dolgozó László Imre által vezetett Újbudán. Egy férfi egy óvodában fajtalankodott egy kisgyerekkel. A kerület Gyurcsány-párti vezetése mindent elkövetett, hogy a pedofilbotrányt eltussolja, a gyanú szerint azért, mert a pedofil férfi anyja vezető beosztásban van a polgármester mellett, ő a humánszolgáltatási igazgatóság vezetője.

Bűntetőfeljelentés

Kiskorú veszélyeztetése, közfeladati helyzettel visszaélés bűntett gyanúja miatt tettek feljelentést az újbudai pedofil ügyében. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István azután fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, miután legalább két, az újbudai önkormányzat igazgatásában és fenntartásában álló intézmény munkavállalója lehetett az a fiatal férfi, aki a gyanú szerint egy mosdóban fajtalankodott egy kisfiúval.

Ugyanakkor miután az egyik óvodában panaszt tettek ellene, nem kirúgták, hanem áthelyezték a kerület másik intézményébe. 

A férfit jelenleg 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsítják. A pedagógiai asszisztens az óvoda területén lévő mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel. Emellett a bírósági végzésben az is szerepel: adat van arra is, hogy a gyanúsított a felügyelete alatt álló, 12. életévét be nem töltött gyerekek sérelmére szexuális erőszakot követett el. Utóbbival egyelőre még nem gyanúsították meg.

Tényi emlékeztetett: az alaptörvény is rögzíti, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez, védelemhez és gondoskodáshoz. 

A kiskorú sérelmére elkövetett, a gyermek érdekét sértő és a család elleni bűncselekmények miatt indított büntetőeljárást soron kívül kell lefolytatni

– mutatott rá a bejelentő.

Király Nóra: Itt nagyon sok lehetséges gyermekáldozatról van szó

Király Nóra, Újbuda korábbi alpolgármestere a botrányos üggyel kapcsolatban a HírTV Napi aktuális című műsorában elmondta, a szülők teljes bizonytalanságban vannak, azt sem tudják, hogy kinek a gyermeke áldozat az ügyben.

Nem lehet tudni, hogy az elmúlt hat évben, amióta ott dolgozott a pedagógiai asszisztens, hány gyermekkel történhetett hasonló

- tette hozzá. Emlékeztetett, a szülők kérték, hogy mentsék fel az óvoda vezetőit, hiszen felháborító, hogy nem tettek semmit.

Az utóbbi napokban égtek a kommunikációs vonalak, anyukák, nagyszülők, már nyugdíjba vonult óvónők, ismerősök küldözgettek múltbeli levelezéseket, amiből az a kép rajzolódik ki, hogy tudtak róla, hogy a fiatalemberrel volt probléma; volt olyan óvónő, aki mondta, hogy vállalhatatlan a férfi viselkedése (...) borzalmas belegondolni, hogy ezek a gyerekek mit élhettek át és mit érezhetnek most a szülők. 

Arra a felvetésre, hogy a kerületben a négy alpolgármester közül ketten vállaltan homoszexuálisok, és az önkormányzatban tulajdonképpen igazodási pont az, hogy az LMBTQ-közösséghez tartozik-e valaki, Király Nóra elmondta: 

Valóban a négyből kettő vállaltan homoszexuális. (...) Ez természetesen nem probléma, de akkor viszont az, amikor ezt hirdetik, propagálják, és ezt mintává teszik az ott dolgozóknak, az intézményvezetőknek és gyakorlatilag az egész kerületnek.

Éppen ezért próbálhatták megmenteni a homoszexuális pedofil bűnözőt. 

Ezt kérik a szülők

A múlt héten kirobbant újbudai pedofilügy miatt levelet írtak a Gazdagréti Szivárvány Óvodába járó gyermekek szülei a Gyurcsány-párti polgármesternek és a XI. kerület baloldali többségű képviselő-testületének. A levélben a szülők bevezetésképpen rögzítik az eddig tudható információkat. Így például azt, hogy a rendőrség február 29-én nyomozást rendelt el az óvodában, mégpedig amiatt, mert egy feljelentés szerint egy 2018 óta ott dolgozó pedagógiai asszisztenssel kapcsolatban felmerült a szexuális kényszerítés alapos gyanúja. Megemlítette az írás azt a sajtóban megjelent információt is, hogy a polgármester belső vizsgálatot rendelt el.

„Szülőként megdöbbenve, elkeseredve és megfelelő információk hiányában állunk az események előtt. Nem tudjuk elhinni, hogy a gyanúsított hatéves működése alatt ne lettek volna figyelmeztető jelek és jelzések, amiről a fenntartó szervet, a polgármester urat és a szülőket nem értesítették” – áll a szülők levelében, amely ezután több intézkedés elrendelésére kéri a kerület Gyurcsány-párti vezetőjét.

Ezek közül az első, hogy azonnal függesszék fel az óvodaigazgatót és helyettesét, egyúttal tiltsák meg munkahelyi bejárásukat. A szülők szerint ugyanis másképp nem garantálható, hogy senki ne biztassa vagy kényszerítse az óvónőket, a dadusokat és a kisegítőket a tények eltussolására. A szülők emellett a belső vizsgálatot nem tartják alkalmasnak arra, hogy tisztázza az eseményeket. 

„Ha az az óvodavezetés, akik tevékenysége alatt – feltételezhetően – évek óta történtek zaklatások és akik nem lehetnek érdekeltek abban, hogy a – feltételezhetően – hosszabb ideje folyó zaklatások időtartama és formája meghatározásra kerüljön, a helyén marad, akkor nem várható el őszinte vallomás a beosztottaktól. A beosztott óvodapedagógusok őszinte együttműködése nélkül nem számíthatunk a helyzet tisztázására” – áll a levélben.

Ezek mellett kérik az érintett gyermekek szakszerű pszichológiai vizsgálatát annak kiderítésére, hogy a kicsik mióta és milyen inzultusnak voltak kitéve. A szülők elvárják, hogy a zaklatásnak kitett gyermekeket megfelelő speciális ismeretekkel és gyakorlattal rendelkező gyermekpszichológus szakemberek vegyék gondozásba.

„Tudomásunk van arról – folytatódik a levél –, hogy a gyanúba keveredett pedagógus-asszisztens közeli családtagja a XI. kerületi önkormányzat vezető beosztású munkatársa, aki – többek között – épp az óvodai területtel foglalkozik.” A szülők elvárják a tiszta vizsgálat lefolytatása érdekében a családtag haladéktalan, átmeneti felfüggesztését is.

László Imre, Újbuda polgármestere
László Imre, Gyurcsány-párti polgármester mindent megtett a pedofilbotrány eltussolása érdekében?
Fotó: Molnar Istvan photographer

 

Pénteken csapott le a rendőrség

Mint megírtuk, múlt pénteken csapott le a rendőrség az óvodai alkalmazottra, aki ellen a XI. kerületi Rendőrkapitányság folytat nyomozást. A Budai Központi Kerületi Bíróság múlt szombaton döntött a pedagógiai asszisztens letartóztatásáról. A fogva tartás helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki. 

Lehetséges, hogy a DK-s és momentumos XI. kerületi vezetés már napok óta tud az ügyről – erről írt múlt pénteken a közösségi médiában az újbudai pedofilügy kipattanása után a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója. Király Nóra úgy fogalmazott: 

Szülők juttatták el hozzám a levelet, melyben a Gazdagréti Óvoda igazgatónője arról tájékoztatta őket, hogy szexuális kényszerítés bűntett elkövetésének gyanúja miatt a rendőrség eljárást indított a Szivárvány Óvoda egyik volt dolgozója ellen.

A Ficsak-alapító hozzátette: az első információk sokkolóak és felháborítóak.

Király Nóra bejegyzésének önkormányzatra vonatkozó része kapcsán érdemes felidézni, hogy a baloldali vezetésű Újbuda március elsején egy sajtómegkeresésre kifejtette: február 23-a, vagyis a rendőrségi adatgyűjtés kezdete óta tudtak az ügyről. A szülőket tehát egy hét elteltével tájékoztatták a helyzetről, ami akkor is tény, ha az önkormányzat közlése szerint a nyomozás elrendeléséről szóló hivatalos értesítés február 29-én érkezett meg hozzájuk. A gyanúsított anyja a baloldali önkormányzatnál dolgozik.

Ugyancsak figyelemre méltó: a kommünikében azt is állították, hogy korábban az érintett pedagógiai asszisztens munkájával kapcsolatban nem érkezett panasz sem az óvoda vezetéséhez, sem az önkormányzathoz. 

A férfi már jó ideje gyanús volt a szülőknek, s egy kisfiú szülei jelezték is a problémát az óvónőknek, majd az óvodapedagógusoknak, valamint az intézményvezetőnek.

Ám mivel a gyanúsított anyja az önkormányzatnál dolgozik, nem mertek fellépni ellene. Gyurcsány embere, az egykori sorozóorvos László Imre tehát mindent elkövethetett, hogy mentse a pedofil bűnözőt. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!