Meg akarta ölni a férjét egy nő Budapesten

Vágólapra másolva!
Egy fővárosi nőnek és a férjének megromlott a házassága, ezért a férfi úgy döntött, hogy el akar válni. Ezt azonban a nő nem tudta elfogadni, ezért álmában meg akarta ölni a férjét.
Vágólapra másolva!

Az 55 éves nő 34 éves élt házasságban a férjével. 2021-re megromlott a házasságuk, gyakran vitatkoztak egymással. Végül a férfi 2021 novemberében közölte a nővel, hogy el akar válni, ezt a felesége azonban nem akarta elfogadni. Abban állapodtak meg, hogy a házassági évfordulóig együtt maradnak, utána külön költöznek. Az évforduló miatt pár napra elutaztak Horvátországba, ahol a nő próbálta meggyőzni a férjét a válásról, de nem sikerült neki. 

2022 júliusában, miután hazaértek Horvátországból, lefeküdtek aludni. 

A nő nem tudott belenyugodni abba, hogy a férje elhagyja őt, ezért hajnalban felkelt, megfogott két kést, majd az egyikkel megvágta az alvó férfi nyakát. 

Fotó: Ügyészség.hu 

Erre a férj felébredt, a nő pedig azt mondta neki, hogy ha elhagyja, akkor megöli. Verekedni kezdtek, a férfinak sikerült elvennie a nőtől mindkét kést, majd hívta a 112-őt. 

Az ügyészség emberölési kísérlettel vádolja és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje fegyházbüntetésre. 

Az Origo megírta, hogy korábban egy nyírgelsei nő ollóval és kalapáccsal támadta meg a férjét, egy idős asszony pedig felmosónyéllel verte halálra a férjét. Pest vármegyében egy nő megkéselte a férjét 2019-ben. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!