A dorogi rém ismét lecsapott: iskolából hazafelé tartó lányt akart megerőszakolni

Fotó: Rendőrségiillusztráció
Vágólapra másolva!
Már egy éve kerget fiatal lányokat Dorogon egy férfi, és most újra lecsapott a helyi megyei hírportál szerint.
Vágólapra másolva!

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, már régóta egy agresszív férfi rettegésben tartja Dorog lakóit. A helyiek úgy vélik, L. V. bárkire képes rátámadni, még a gyermekekre is. Ezúttal egy fiatal lányra támadott a dorogi rém, ám nem először.

A dorogi rém bárkire képes rátámadni
a dorogi rém bárkire képes rátámadni
Fotó: Ripost / olvasói fotó

A táskájában állítólag baltát tart, botokat, üvegeket, illetve amiket kiszed a kukából, és úgy tudom, kést hord magánál 

– ezt még az egyik áldozat, Toldi Erika mondta a kemma.hu-nak. L. V. ismét lecsapott, ezúttal egy tinédzser lányt szemelt ki magának.

Kovács Gábor a Ripostnak arról beszélt, hogy április 11-én az iskolából hazafelé tartó tinédzser unokahúgát, Csengét kergette meg a rém. Az Esztergomból Dorogra tartó buszon szúrta ki a lányt, és végig inzultálta. Eleinte nem hagyta még leszállni sem, majd a tinilánynak két megálló után sikerült lemenekülnie a buszról. A nagybátyját telefonon hívta Csenge, de az dolgozott, így nem tudott odamenni érte. 

A dorogi rém viszont fél Dorogon át kergette a menekülő lányt, azt kiabálva neki neki, hogy szexelni fog vele, persze ennél sokkal trágárabb kifejezéssel, és hogy ha elkapja, megöli. A lány azóta retteg, fél...

Csenge Dorogról még vonattal megy tovább, és V. a vonat- és buszpályaudvar közelében lakik. Ez az ember bárkinek nekimegy! A kabátja alatt hord veszélyes tárgyakat: fejszét, de volt, hogy bárdot is láttak nála. Féltem az unokahúgom, a lány azóta is retteg. Majdnem elkapta! Semmi félelemérzete nincs! Büszkén kiabálja, hogy képes lenne megerőszakolni azt, akit magának kiszemel. Nem értem, hogy miért nem csinálnak már ellene valamit a hatóságok! Ez az ember közveszélyes! Két héttel az unokahúgom megtámadása előtt az ismerősöm rokonát kergette meg egy csontozó késsel – tette hozzá dühösen Gábor.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!