Egy szigethalmi pár több évtizede voltak házasok, azonban kapcsolatuk az elmúlt öt évben durván megromlott és emiatt többször szóba került a válás is, mivel a nő és a férfi rendszeresen, szinte mindennap veszekedett egymással. A vitát főként az váltotta ki, hogy mindketten naponta lerészegedtek.
Tavaly július elsején délután Szigethalmon voltak a házukban, ahol ismét veszekedni kezdtek egymással, azon, hogy a férfi elmondta a feleségen ne igyon többet. Ezért a házban található alkoholt eldugta az asszony elől, aki emiatt dühös lett és fenyegetni kezdte a férjét.
Azt mondta neki, hogy megöli, majd felpofozta a férfit.
Néhány órával később, este, miután bement a hálószobába lefeküdni aludni akkor
a nő magához vett a konyhából egy húsz centiméteres kést és a férje után ment a szobába, ahol az alvó férfit kegyetlenül mellkason szúrta,
aki a szúrás miatt felébredt és kirohant a házból, majd a szomszédaitól kért segítséget, akik hívták a mentőket és a rendőrséget is.
A gyors orvosi segítségnek köszönhetően a szúrás miatt életveszélyes állapotba került férfi életét sikerült megmenteni, de figyelemmel a támadás módjára és eszközére csak a szerencsén múlt, hogy a férfi nem halt bele a helyszínen a sérülésibe.
A nő ellen az ügyészség emberölés miatt emelt vádat.
Egy demecseri nő és férje között is elfajult a vita és az asszony gyerekei előtt gyilkolta meg a férjét. Budapesten egy holland nő féltékenységből szúrta le párját egy bérlakásban, ugyanis a nő azt sejtette a férfi megcsalja őt. Egy férfi több, mint egy évig vitatkozott azon szomszédjával, hogy hangosan horkol, ezért egy nap átment hozzá és kegyetlenül megkéselte. Az Egyesült Államokban egy lány a barátnőjével egy gyorsétterem előtt veszett össze, később pedig késelte halálra a barátnőjét egy szósz miatt. Több mint 50-szer megszúrta, majd feldarabolta barátnőjét egy férfi Amerikába, majd a gyilkosság után azt mondta, sajnálja, de megérdemelte a nő. Egy washingtoni férfi először késsel megszúrta, majd élve elásta feleségét.