Ámokfutásba kezdett egy autós Szentendrén, kevésen múlt a tömegszerencsétlenség - videó

Vágólapra másolva!
Halálra rémültek az arra járók, amikor azt látták, hogy egy autós felhajt a járdára, a forgalommal szemben. Az egyik szemtanú szerint a sofőr be lehetett drogozva.
Vágólapra másolva!

Döbbenetes videót szúrt ki a Tények a Budapesti Autósok oldalán. A videón látható, hogy a kétszer kétsávos úton egyszer csak autós felugrat a járdaszigetre, majd pattogva szembe megy a forgalommal. Mindezek után pedig letörte egy szembejövő autó tükrét.

Április 16-án Szentendrén a Bükkös-pataknál lévő zebránál történt az eset. Telefont nyomkodott vagy valamilyen szer hatása alatt volt, nem tudom, mert miután lecsapta a bal tükrömet, megállás nélkül továbbment

– írta a videó készítője.

Ahogy azt korábban megírtuk, a hivatalos személyek elleni erőszaktól sem riadt vissza Kecskeméten az az esztelenül száguldozó autós, akit csak hosszabb üldözés után sikerült elfogniuk a rendőröknek, egy sofőr pedig nagyon pórul járt, amikor a sor megállt, ő pedig nem nézett előre, egy harmadik autós pedig gyerekeket nem engedett át a zebrán.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!