Hiába csapott le a brüsszeli karhatalom, ma folytatódhat a Nemzeti Konzervativizmus Konferencia

brüsszel, konzervatív
Fotó: MTI/AP/Sylvain Plazy
Vágólapra másolva!
A neves izraeli történész, Yoram Hazony a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint a belga bíróság hivatalosan is megsemmisítette a konferencia leállításáról szóló végzést. A konferencia szervezői még a tegnapi napon bíróságon támadták meg a baloldali polgármester rendeletét. Ennek eredménye lett a mai döntés - írta meg a Mandiner.
Vágólapra másolva!

Hatalmas nemzetközi botrányt okozott az, hogy kedden egy végzés alapján blokád alá vonta a belga rendőrség a békepárti és migrációellenes NatCon konferencia helyszínét. Itt ír az Origo részletesen a cirkuszról.

Így reagáltak a közszereplők a botrányra
A brüsszeli rendőrség azért hatolt be a konzervatív rendezvénynek otthont adó helyszínre, hogy kézbesítse azt a bírósági végzést, amely a konferencia befejezését követeli a közbiztonság veszélyeztetése miatt.

Utoljára a kommunizmus alatt tapasztaltuk ezt, amikor szamizdatokat kellett használni

– reagált Orbán Balázs a brüsszeli eseményekre.

Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója az ügyre reagálva azt írta a közösségi oldalán, hogy „egész Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort”.

A brüsszeli NatCon konferencia helyszínén nyilatkozott a Mandinernek Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója, aki elmondta, hogy „mindent megtesznek a helyi baloldali erők, hogy ellehetetlenítsék az eseményt”.

A brüsszeli baloldali politikai elit és a szélsőséges antifa megpróbálja ellehetetleníteni a konzervatív, szuverenista, migrációellenes hangokat

– tette hozzá Szalai.

 

Döntött a belga bíróság
A lap közölte, a mai napon komoly fordulat történt az ügyben. A neves izraeli történész, Yoram Hazony a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint 

a belga bíróság hivatalosan is megsemmisítette a konferencia leállításáról szóló végzést. 

A konferencia szervezői még a tegnapi napon bíróságon támadták meg a baloldali polgármester rendeletét. Ennek eredménye lett a mai döntés.

A Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) megnyerte a jogi csatát, miután a belga bíróság megsemmisítette a konzervatív konferencia leállításáról szóló végzést. Köszönöm ADF !

– írta a közösségi oldalán a konzervatív történész.

Bár a jelek szerint komoly erők sorakoztak fel emellett, és sokat szerették volna, a NatCon konferencia minden más korábbi hírrel ellentétben folytatódik, nem is akármilyen előadókkal.

A szerdai napon Orbán Viktor és Mateusz Morawieczki is felszólal.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!