Felmentésért könyörög a két villanyszerelő meggyilkolásával vádolt vállalkozó

rendőrségi szalag, tetthely, rendőrszalag
Képünk illusztráció!
Fotó: Fotó: police.hu
Vágólapra másolva!
É. Imre szeretné, ha kiengednék a rácsok mögül. A győri vállalkozót két villanyszerelő meggyilkolásával vádolják. A férfi szerint ki kell engediük, hiszen az áldozatok csak eltűntek, és még keresi őket a rendőrség, tehát nem hallhattak meg. Ezzel szemben az ügyészek azt állítják, hogy a vállalkozó tett arról, hogy a villanyszerelők ne kerüljenek elő. Azt is állítják, hogy az egyik áldozatát egy vízaknában lőtte le, majd a holttestét elégette. Tette hátterében tartozás állhat. A TV2 Tények járt a férfi tárgyalásán.
Vágólapra másolva!

Mácsik Zoltán és Orlik Vilmos holtteste hat éve nem került elő. Mindketten villanyszerelőként dolgoztak annak a győri vállalkozónak, akit most azzal vádolnak, hogy É. Imre arra kérte a bíróságot, hogy az összes vádpont alól mentsék fel, arra hivatkozva, hogy nem ő a gyilkos. Mácsik Zoltán családja nem érti, miért kérte a felmentését a férfi.

Itt már szinte tények vannak, és nagyon nehéz lenne nekünk legalábbis és a családnak, hogyha őt kiengednék, mert bűnhődnie kell

- mondta Mácsik János a TV2 Tényeknek.

A család még a felmentés gondolatától is sokkot kapott. É. Imre a bíróságon azt mondta, a villanyszerelők önszántukból mentek el, vagy önszántukból akarak eltűnni. Szerinte ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy eltűntként tartják őket számon. Levelében arra kérte a bíróságot, hogy engedjék haza, hogy házi őrizetben lehessen, hogy végre a családjával lehessen és megölelhesse a gyerekeit. 

Az öcsémnek a lánya sem tudja megölelni az apját, ugye, hát ő se, bűnhődjön érte

- tette hozzá Mácsik Zoltán testvére. 

É. Imre tárgyalása hamarosan folytatódik. Várhatóan még ebben az évben kiderül, hogy elítélik-e a két ember meggyilkolásáért.