Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

Vágólapra másolva!
Tegnap késő este három autó ütközött karambolozott a Liszt Ferenc repülőtér közelében. A balesetben ketten meghaltak és a vétkes sofőr utasaival együtt elmenekült.A rendőrség ezután hét migráns ellen indított hajtóvadászatot.
Vágólapra másolva!

A XVIII. kerületben a 4-es főúton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál csütörtökön este tíz órakor három autó ütközött össze. Egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú autó csapódott egy vele szembe érkező kocsinak, majd a mögötte érkező magyar rendszámú autónak. 

A szemből érkező magyar rendszámú autóban utazó sofőr és utasa is meghalt.

 

KÖRÖZÖTTSZEMÉLYEK, ELFOGATÓPARANCS ALAPJÁN KÖRÖZÖTT SZEMÉLYEK, 
1 SUNAR SADURAM, 
2 TAMANG KRISHNA 
3 BUDUJA PUN PRADIP 
4 PUTUWAR ROHIT 
5 PUN BAL BAHADUR 
6 RAI JITENDRA 
7 MAGAR RAMAN
Fotó: Forrás: police.hu

A külföldi autóban ülők elmenekültek a helyszínről, azonban a rendőrségnek hamar sikerült azonosítania az elkövetőket és 

hét nepáli ellen adtak ki elfogatóparancsot

 

Információk szerint a mögöttük érkező autó utasainak könnyebb sérülései lettek. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!