Mocskos mangalica pofájúnak nevezte Dopeman a szemtelenkedő Puzsér Róbert humoristát

puzsérróbert
Puzsér Róbert
Fotó: Felvegi Andrea
Vágólapra másolva!
Szókimondó videóban üzent az anyjával való közösülést emlegető Puzsér Róbertnek Pityinger László, azaz Dopeman, írja a Mandiner.
Vágólapra másolva!

Dopeman februárban töltött fel a Youtube-csatornájára egy videót PUZSÉR-DTV BATTLE névvel, amiben beleállt a kritikusba. Nem kellett sokat várni a válaszra. Húsvétvasárnap reggelén tette ki Puzsér a válaszdalt, „Ha a buddhaság fájna…” címmel. Az alkotás trágár szövegének hallatán kívül láthatjuk azt, hogy Puzsér elégeti Dopeman lemezét.

dopeman, pityinger lászló
Dopeman, azaz Pityinger László Fotó: Facebook

Erre válaszul Dopeman is jelentkezett egy Instagram-videóval, amelyben megjegyezte, hogy

mindig kijön ez a rasszizmus, ez a bújtatott cigánygyűlölet

– mondta a felvételen Dopeman, és ezt követően egy YouTube-ra feltöltött hosszabb videót is megosztott. Ebben rámutatott, mit is gondol Puzsérról.

A névtelen profiloknak, a gyáva kutyáknak és a „lófaszjóskáknak” a hőse, túl nagy jelentőséget tulajdonít neki a média; nem akkora király, mint amekkorának gondolja magát, meg amekkorára hagyják, hogy fölhype-olják!”

– mondta a zenész.

A rapper elárulta, hogy tudja, most sokan azt hiszik, hogy a saját pályáján iskolázta le a publicista, de ez távol áll a valóságtól – írja a Mandiner.

Örülnék, ha így lenne, mert életében az első kreatív dolgához az intuíciót és a motivációt is belőlem tudta meríteni. Mondhat egy nagy köszönömöt, hogy életében először nem csak kritikákat fogalmazott meg olyanokról, akik csináltak is valamit. Semmi újat nem tudott mondani. Ez belefér. De mitől ilyen mérges ez a beef? Miért lépett át ez a csíravirág bizonyos határokat?

Nem érdekel az Orbán-szopózás, meg a kurvázás, de az anyámmal való közösülés emlegetése, az érdekel. És a húgom is érdekel.

Figyelj, te büdös köcsög! Az anyám egy 70 éves asszony, apámhoz feleségül ment, hűséges volt hozzá. Azért sem lehet köztetek semmi, mert nem vagy az esete. Te faszszopó buzi, anyám 32. éve neveli az orvosi műhiba miatt halmozottan fogyatékkal élő húgomat, akit 22 agyműtéten menedzselt át.

Őt vetted a mocskos mangalica pofádra! Közöttünk a játéknak vége van, buzika!”

– mondta a rapper.

Ezek után Dopeman hozzátette, szeretett volna telefonon is egyeztetni Puzsérral, aki kikapcsolta a telefonját.

Két perc alatt kiderítettem a számodat, te ipari buzi, és ki voltál kapcsolva. Kihoztad a dalodat és kikapcsoltad a telefont, és miután rád írtam, azóta sem emelted fel a telefont...” 

– mesélte Dopeman, majd hozzátette: „Ha meglátsz mostantól, jobban teszed, ha elmész!”

Dopeman azt is megerősítette, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére Puzsér Róbert igen csak jól él a jelenlegi politikai rendszerben:

te borzalmasan szarul élsz a NER-ben. Minél tovább tart a NER, te annál kövérebb és gazdagabb vagy! Neked annyira szar a NER-ben! Rajtad látszik, hogy pszichés eset vagy. Egy perccel vagy az öngyilkosság előtt. És hogy konkrét gyógyszerfüggő vagy, az ezer százalék! A köztünk zajló vita nem érdekel, de az, hogy belehozol olyan embereket, akik nem közszereplők, másrészt az anyám, meg a húgom, és ez a közönségedet nem zavarja, ez a legcsúnyább. Beállítod magad empatának, humanistának, aki az emberek jobblétéért aggódik, az ország jobb sorsáért aggódik, akit zavar a lopás, a rablás, a csalás, a korrupció. De természetesen minden pénzt elrak a korrupcióból, a csalásból, a rablásból, a lopásból. Rendszeresen cigányozik, meg még a szájára veszi azt a nőt, akinek a cipőfűzőjét nem kötheti meg, és egy olyan gyereket, akinek a lába nyomát nem csókolhatná meg. Te vagy az empata, az intelligens, a véleménymegmondó, a műveltség netovábbja? Téged kell követni, te senkiházi hülye gyerek?”

tette fel a kérdéseket Dopeman.

Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a munkaadóidnak, a közismerten vallásos hátterű Spirit FM-nek mennyire fér bele az, hogy húsvét napján egy beteg gyereket ápoló anyát akarsz baszogatni. Süteményért”

– hangsúlyozta Pityinger László, majd elárulta:

„Nem engem járatsz le, hanem magadat. Nem is tudom, mit akarsz az anyámtól, amikor mindenféle Péterekbe vagy szerelmes.

Nem zavarja a liberális közönségedet, hogy vajdázol, meg cigányozol? Te bánthatsz nőket, fogyatékosokat, cigányokat, zsidókat. Megteheted, neked szabad...”

– zárta gondolatait.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!