Sokadszor bizonyosodik be: Gyurcsányné kész összefogni Magyar Péterrel

Vágólapra másolva!
Gyurcsányné most a Népszavának fejtette ki, hogy össze kell állniuk az agresszív exférjjel, Magyar Péterrel. Korábban Gyurcsányné és Karácsony Gergely, Gyurcsány bábja is az exférjjel való összeborulásról beszélt.
Vágólapra másolva!

Gyurcsányné a Népszavával közölte, hajlandó Magyar Péterrel is összefogni Orbán Viktor kormánya ellen.

Gyurcsányné mindenkivel hajlandó együttműködni

A választási rendszer az ellenzéki oldalt összefogásra kényszeríti, és mindenkivel hajlandók vagyunk együttműködni, aki le akarja váltani a kormányt, és kizárja a Fidesszel való koalíciót – minderről Gyurcsányné beszélt korábban a volt indexesek baloldali propagandablogjának.

Abban a pillanatban azonban, hogy megjelenik valaki, aki Orbán helyett az ellenzéket akarja leváltani, olyan kudarcra számíthatunk, mint 2022-ben

– jelentette ki Gyucsányné. Közölte, matematikai szükségszerűség, hogy egy az egy ellen induljon az ellenzék, így aki le akarja bontani Orbán Viktor rendszerét, annak tudomásul kell vennie a matematika törvényét – idézte a Magyar Nemzet.

Karácsony is összeborulna az agresszív Magyarral

Mint arról korábban beszámoltunk, május 5-én a DK–MSZP–Párbeszéd szövetsége tartott választási gyűlést a baloldal egyik fellegvárában, Salgótarjánban, ahol Karácsony Gergely kijelentette, hogy össze kell fogni Magyar Péterrel, mert meglátása szerint hosszú távon ennek nincs alternatívája. Gyurcsányné emellett világossá tette, hogy a DK „mindenkivel hajlandó együttműködni, aki Orbán rendszerét le akarja váltani.”

Azt remélem, hogy ezt a rivalizálást majd az együttműködés fogja felváltani, mert a parlamenti választáson nincs három pólus, ott két pólus van

– fogalmazott Karácsony Gergely, majd arra a kérdésre, hogy örülne-e, ha az ellenzéki pártok összefognának a TISZA Párttal, úgy válaszolt:

Ez nagyon sokára lesz, de azt gondolom, hogy ennek hosszú távon nincs alternatívája.

Ugyanezt a kérdést kapta Gyurcsányné is, aki a következőképpen válaszolt: 

„Aki Orbán rendszerét le akarja váltani, annak együtt kell működnie. Én mindenkivel hajlandó vagyok együttműködni.

 

Hamarosan egy színpadra áll Magyar Péter a baloldal vezetőjével, Gyurcsány Ferenccel

Egy dolog számít a baloldalnak, hogy a békepárti jobboldali kormány valahogy megbukjon – minderről már Rotyis Bálint beszélt az Origónak adott interjúban. A Nézőpont Intézet elemzője elmondta, hogy Bajnai Gordon és köre évek óta építi azt a hálózatot, amely pénzzel, kampánystratégiákkal, kutatásokkal, elemzésekkel és aktivistákkal látja el azt a politikust, aki éppen új baloldaliként tűnik fel a színen. Hozzátette: a magyar emberek többségét lenézik, úgy tekintenek a magyarokra, mint tanulatlan és neveletlen kölykökre, akiket már megnevelni sem lehet. A külföldi megrendelők számára lényegtelen, hogy egy esetleges kormánybuktatás után az ország teljes anarchiába süllyedne.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!