Budai Gyula: Karácsony Gergely egyértelműen hazudik - videó

Vágólapra másolva!
Budai Gyula feljelentése nyomán a NAV nyomozást rendelt el Karácsony Gergely kampányfinanszírozásával összefüggésben. Ráadásul most már egyértelműen körvonalazódik egy, a Bajnai Gordon holdudvarához tartozó társaság, hiszen előkerült Szigetvári Viktor és Ficsor Ádám neve is.
Vágólapra másolva!

Hetek óta tart Karácsony Gergely 2019-es kampányfinanszírozási botránya, a politikus pedig továbbra sem állt elő elfogadható magyarázattal. A Magyar Nemzet hiába állt elő bizonyítékokkal, a főpolgármester a lapot hazugsággal vádolja.

Budai Gyula csütörtök reggel közzétett egy videót, amiben leleplezte azt a külföldi céget is, ahonnan több mint százmillió forint érkezett Karácsonyékhoz. Az említett cég mögött Bajnai és Gyurcsány emberei, Ficsor Ádám volt titkosszolgálati miniszter és Szigetvári Viktor állnak, akik a vezető tisztségviselői ennek a külföldi cégnek, és akik a DatAdat mögött is feltűnnek.

A NAV a korábbi feljelentés nyomán pedig elrendelte a nyomozást a kampányfinanszírozással összefüggésben.

Budai Gyula a Magyar Nemzetnek most azt mondta, hogy Karácsony Gergely egyértelműen hazudik, amikor azt állítja, nem érkezett a kampányába külföldről pénz.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal pedig közzétette a jelentését, ami az X-en megjelent felvételek vágatlan verzióit vizsgálta, amelyeken a DK–Jobbik–Momentum–MSZP–LMP–Párbeszéd választási szövetség tiltott külföldi finanszírozásában érintett szereplők beszélnek a magyarországi választások és magyar politika befolyásolásáról.

A jelentés kitér arra is, hogy a hálózat a 2019. évi önkormányzati választások során is működött, és Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányában is feltűnik és egyik fő donoraként megnevezik Soros Györgyöt. Céljuk pedig az orosz–ukrán háború eszkalációja.  

A hivatal a jelentésben szereplő információk nyomán arra figyelmezteti a magyar állami szerveket, hogy a bemutatott struktúrák és folyamatok továbbra is súlyosan veszélyeztetik a választási folyamatok tisztaságát és Magyarország szuverenitását.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!